Későn kapcsolunk, mi lesz velünk 60 fölött
Az EIU előrejelzése szerint az amerikai gazdaságban 2010-ben már 5,6 millió magasan képzett szakember fog hiányozni, Németországban pedig egyre inkább gyakorlattá válik a már nyugdíjas egykori alkalmazottak visszahívása. A probléma gyökere kettős: a népesség öregedése, illetve az idősödő korosztály gazdagodása.
| Hosszú hétvégék: ne is álmodjon a tavalyi évről |
A vizsgálatba bevont 944 vállalatvezető 56 százaléka azt válaszolta, hogy kénytelen külföldön szakképzett munkaerő után nézni. Az amerikai és japán cégek elsősorban Kelet- és Délkelet-Ázsiában toboroznak, a brit és a francia vállalatok Kelet-Európában. A jelentés szerint azonban most már ezeket a tehetségforrásokat sem könnyű megcsapolni, miután a felzárkózó világban is egyre jobbak az életkörülmények és a munkalehetőségek.
Számolja ki, mennyi marad a közterhek után a borítékban!
Az EIU felmérése szerint csak tavaly, és csak Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból 40 ezer indiai információ-technológiai szakértő tért haza, hogy otthon vállaljon munkát. Az ázsiai fejlődő térség gyors életszínvonal-emelkedésére és ennek következményeire - gyökeresen más összefüggésben - már korábban is felhívták a figyelmet londoni elemző házak.
A Királyi Külügyi Intézet - londoni székhelye után közkeletű nevén Chatham House - által április végén kiadott átfogó elemzés szerint az elmúlt három évben 83 százalékkal szökött fel a globális élelmiszer-árszint. Ennek különösen fontos összetevője a gyors jövedelemnövekedés az olyan felzárkózó gazdaságokban, mint Kína és India, ami az elmúlt időszak élelmiszerár-emelkedésének hozzávetőleg a felét okozhatta, állt a londoni elemző központ minapi tanulmányában.
Egyre csak fogynak a német munkanélküliek
Már nem éri meg a briteknél dolgozni
Alkalmi munkavállalók: csalás csalás hátán
Simor többet keres, mint a Fed elnöke
Nyolc százalékos a munkanélküliség
MTI
Egyre súlyosabb tehetséghiánnyal küszködnek a fejlett ipari gazdaságok vállalatai, amelyeknek most már az eddig inkább szakember-exportjukról ismert, ám mind jobb élet- és munkakörülményeket kínáló nagy felzárkózó térségi gazdaságokkal is versenyezniük kell a magasan képzett munkaerőért
Lakóházat ért dróntalálat a moszkvai régióban.

