1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A keddi pennsylvaniai előválasztás bármerre eldőlhet ugyan, a demokratáknak azonban most már gyorsan meg kellene erősíteniük Barack Obama elnökjelöltségét.
A keddi pennsylvaniai előválasztás bármerre eldőlhet ugyan, a demokratáknak azonban most már gyorsan meg kellene erősíteniük Barack Obama elnökjelöltségét, nemcsak azért, mert választott delegátusainak számbeli fölénye kikezdhetetlen, hanem azért is, mert egyszerűen ő a jobb jelölt - áll a Financial Times által az amerikai elnökválasztási kampányról közölt szerkesztőségi elemzésben.

A liberális irányultságú londoni gazdasági napilap vezércikke szerint Obama "briliáns" kampányt folytat, szervezésben túltesz ellenfelén, Hillary Clintonon.

Több pénzt is gyűjtött össze, és meggyőzte a még bizonytalan demokrata szavazókat, sőt az ország egészét is arról, hogy ő a kedvelhetőbb, egyenesebb és bizalomra érdemesebb jelölt.

Obama "lenyűgöző szónok", aki stadionnyi hallgatóságot is képes rabul ejteni, őszintén konszenzusra törekszik, és vonzereje pártokon átnyúló - áll a Financial Times elemzésében.
 
A brit lap szerint Hillary Clinton kampánya ugyanakkor "egy romhalmaz". Clinton és stábja korábban arra számított, hogy a kampánynak mostanra már vége lesz, nem készítettek terveket hosszú hadjáratra, kevés pénzük maradt, és menet közben kellett soraikat újrarendezni.

Hillary Clinton szónoki stílusa "földhözragadt, ha éppen nem bántó", elutasítottsági rátája már kezdetben magas volt, és a kampány hónapjai alatt csak még magasabb lett.

Az Egyesült Államoknak szüksége van egy kis inspirációra. Az első női elnök megválasztása nagyon lelkesítő lehet, de nem akkor, ha "ez a nő indul ... e férfi ellen" - fogalmaz a Financial Times elemzése.

A lap szerint a Demokrata Párt "rettenetesen hosszú ideig" várt egy olyan politikusra, mint Barack Obama, és most már elég a várakozásból.

Visszafelé sült el a Clinton-fegyver
A férje miatt magyarázkodhatott Hillary Clinton
Politikai öngól: a nevető harmadik lehet a befutó
A bukik szerint Obama a befutó
Clinton megint hamis kártyákkal játszott

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG