Furcsán csengő, keleti nevek az adóslistán
Az APEH negyedévente közzéteszi azon adózók adatait, akiknél, amelyeknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel.
A 151 nagy adós közül 85 vállalkozás, 66 pedig magánszemély. Az érintett kör átlagos tartozása az adóhiányt tekintve mintegy 151 millió forint, a jogkövetkezményeket is beleértve pedig megközelíti a 278 millió forintot.
A legnagyobb adósok között most is sok a felszámolás alatt álló cég, ami rontja a velük szembeni követelés megtérülésének esélyét. Egymilliárd forint feletti adóhiánya négy budapesti székhelyű cégnek van. A magánszemélyek közül 498 millió forinttal lehetett a pálmát elvinni, 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya négy magánembernek van.
Az adóhiány összege szerinti sorrend alapján a "milliárdosok" közül az első a listán a TRANSEURO COMPUTER Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1,997 milliárd forint adóhiánnyal, amihez 1,536 milliárd forint jogkövetkezmény társul.
A második céges helyezett az ÉPORG Projekt Szervező Kft. "f.a." 1,103 milliárdos adóhiánnyal és 917 millió forint jogkövetkezménnyel. A harmadik a HUNGARONAFTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1,079 milliárd forint adótartozással és 899 millió forintnyi büntetőtétellel. A negyedik legnagyobb adóhiányt, 1,034 milliárd forintot a BLUEFISH COMPUTERS Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."-nál állapították meg, ehhez 1,009 milliárd forint bírság és kamat kapcsolódik.
A magánszemélyek közül Cseng Csuo (Budapest) áll az első helyen - a teljes listán a hatodik helyezett - mintegy 498 milliós adóhiánnyal és 405 millió forintos jogkövetkezménnyel. Őt Finta Ferenc László (Győr) követi 215 millió + 212 millió forinttal, majd Vang Sui Lin (Budapest) 120 millió + 94 millió forinttal, a "százmilliósok" klubjának negyedik tagja pedig Huang Csao Ju (Budapest) 106 millió + 82 millió forinttal.
Az APEH közzétette azoknak az adózóknak a nevét is, akik a legutóbbi lista közzététele óta elmulasztották bejelentési kötelezettségüket, e listán 43 név szerepel.
.Másfél milliárdos ÁFA-csalók buktak le
Kezdhetnek magyarázkodni a veszteséges cégek
Még jobban eladósodnak a háztartások? (hanganyag)
MTI