Fütyültek a dollárra
A közlemény a termelés kérdésével kapcsolatban mást nem tartalmazott. Egyes elemzők azzal számoltak, hogy az OPEC további termelésnövelést jelent be, miután korábbi döntés értelmében november 1-től napi 500 ezer hordóval növelte a termelését. A kőolaj ára közel 40 százalékkal nőtt augusztus közepe óta. OPEC illetékesek szerint a kőolaj drágulását spekulációs befektetések, geopolitikai bizonytalanságok okozzák, valamint a gyenge dollár, és nem az elégtelen kínálat.
A vasárnapi közleményben a dollárról sem esett szó, holott több tagország, így Irán is azt sürgette korábban, hogy térjenek ki erre, mert a gyengülő dollár befolyásolja az olajtermelők bevételét, miután a kőolajat dollárban jegyzik. A líbiai olajügyi miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy az olajkartell december 5-én Abu Dzabiban tartandó olajminiszteri szintű ülésén szó lesz majd a dollár árfolyamának az alakulásáról. Egyben bejelentette, hogy Líbia lesz a házigazdája az OPEC legközelebbi, 2012. évi csúcsértekezletének.
Brazília is olajnagyhatalom lehet
Mászik az olajár: honnan, hová?
Brutális: százas tempó az olajpiacon
MTI