Jeórjiosz Papakonsztantinu tájékoztatása szerint a kiadáscsökkentés és bevételnövelés 6 milliárd eurót fog kitenni, míg korábban csak egy hárommilliárd eurós csomagról volt szó, de európai partnereik nyomására "emelték a tétet".
Az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján több reformot, több megszorítást sürgettek, és ott hangzott el az is, hogy újabb deficitcsökkentő intézkedésekre lesz szüksége Görögországnak, amennyiben további pénzügyi segítséget kér az euróövezeti államoktól, miután sokan úgy vélik, hogy Athénnek várhatóan ismét mentőhitelre lesz szüksége 2012-ben.
A pénzügyminiszter szerdán kifejtette, a pótlólagos megszorításokra azért van szükség, hogy a görög kormány tartani tudja korábbi vállalását, azaz az idei évre tervezett 7,5 százalékos államháztartási hiányt. Tavaly már 10,6 százalékra szorították le a hazai össztermékhez mért államháztartási hiányt a 2009-es 15,4 százalékról, holott a kormány azzal számolt, hogy 9,4 százalékig sikerül levinni a deficitet.
A hiányt középtávon a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítani.
A görög kormány a megszorításokon felül egy 50 milliárd eurós privatizációs programot is készít. A 2015-ig szóló terv ugyan nem része az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodásnak, de ugyancsak a válság enyhítését szolgálja, a bevételből az államadósságot kívánják csökkenteni.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




