Görög térfigyelő kamerák: lemondott a fél hatóság
A távozók - köztük Dimitrisz Gurgurakisz elnök és alelnöke - a sajtóhoz eljuttatott közleményükben utalnak arra, hogy a testület igen egyértelműen megvétózta a 2004-es athéni olimpia idején felállított térfigyelő kamerák rendőrségi alkalmazását. Gurgurakisz szerint a rendőrség ennek dacára filmezte e kamerákkal azt a nagy baloldali demonstrációt, amellyel megemlékeztek az ezredesek diktatúrája elleni, 1973. november 17-i diákfelkelésről.
Szotirisz Hadzigakisz igazságügy-miniszter, elfogadva a lemondásokat, a maga részéről védelmébe vette a kifogásolt gyakorlatot. Ezt a legfelsőbb bíróság közelmúltbeli állásfoglalásával indokolta, amely engedélyezi a kamerák használatát törvénytelen cselekmények esetén. A baloldal haragját kiváltó állásfoglalás a rendőrség által kért végső államtanácsi döntés megszületéséig lesz érvényben.
A három évvel ezelőtti olimpiai játékok befejezése óta az Athén utcáin felszerelt mintegy 300 kamera elvileg csak a gépkocsiforgalom ellenőrzését szolgálhatná.
A svájci miniszter saját magán próbálta a tasert
MTI