Gyanús gyógyszer miatt gyengélkedik a GlaxoSmithKline
A további gyengülést már februárban előre jelezte a vállalatóriás vezérigazgatója. A GlaxoSmithKline-t utolérte a nagy, újító gyógyszergyárak legveszélyesebb kockázata: egy nagy forgalmú szere gyanúba keveredett. Egyik, cukorbetegség elleni készítményének forgalma meredeken csökken, mert amerikai kutatók vizsgálatai szerint a gyógyszer növeli az infarktus kockázatát. A cukorbetegség elleni szer forgalma az amerikai piacon harmadával csökkent már tavaly, ott az idén eddig kétharmados a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Ez a szer, az Avandia hozta 2006-ban a csoport teljes bevételének a 7 százalékát. A mostani első negyedévben világszerte 191 millió fontért adtak el belőle, ez 56 százalékkal kevesebb mint egy éve.
A GlaxoSmithKline nem ért egyet a vizsgálati eredményekkel. Szóvivője tavaly májusban Londonban azt mondta, hogy a cég és az amerikai gyógyszerfelügyelet a szer 1999-es engedélyezése óta folyamatosan figyeli az esetleges kedvezőtlen fejleményeket, és eközben többször "korszerűsítették" az Avandia betegtájékoztatóját, tekintettel az új adatokra, köztük a szív- és érrendszeri biztonsági információkra is.
Az első negyedévben az üzemi eredmény 2,048 milliárd font volt, 5,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 2,166 milliárdnál. A bevétel 2 százalékkal 5,686 milliárd fontra emelkedett 5,592 milliárdhoz képest, de ezen belül a gyógyszer-értékesítés bevétele 4 százalékkal 4,793 milliárd fontra fogyatkozott 4,806 milliárdhoz képest, részint az utángyártók erősödő versenye, részint az Avandia eladásának visszaesése miatt. Az Egyesült Államokban 10 százalékkal 2,138 milliárd fontra apadt, Európában 1 százalékkal 1,526 milliárd fontra csökkent, a világ többi részén 6 százalékkal 1,129 milliárd fontra nőtt a cég gyógyszerforgalma.
Továbbra is nagyon biztató az oltóanyag-forgalom: ezekből a bevétel világszerte 10 százalékkal 436 millió fontra, az Egyesült Államokban 34 százalékkal 109 millió fontra ugrott. Tavaly a GlaxoSmithKline adózott eredménye 5,21 milliárd fontra csökkent a 2006-os 5,389 milliárdról. Üzemi eredménye 7,593 milliárd fontra fogyatkozott 7,808 milliárdról. A bevétele 22,716 milliárd fontra apadt 23,225 milliárdról.
A GlaxoSmithKline 2001. januárban alakult a brit GlaxoWellcome és az amerikai SmithKline Beecham egyesüléséból. A nagy-britanniai székhelyű vállalat fő tevékenységi területe az Egyesült Államok.
A csoport Magyarországi vállalatait is egyesítették, és 2002-ben 11 millió fontért megvették a Humán Kft. oltóanyag-tevékenységét, és kibővítették a gödöllői vakcinagyárat.
Egis: 121%-kal nőtt a nyereség
Hatalmasat esett a GlaxoSmithKline
Leépít a legnagyobb gyógyszercég
MTI