1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Gyenesei István független parlamenti képviselőt jelöli az önkormányzati minisztérium élére.

Gyenesei István 1948. április 1-jén született Kaposváron. Felsőfokú tanulmányait a Gödöllő Agrártudományi Egyetemen végezte, ahol 1972-ben diplomázott. 1982-ben doktori címet, majd 1994-ben politológus diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Agrárközgazdászként 1972 és 1973 között a mezőgazdasági termelőszövetkezet munkatársaként dolgozott, 1973-tól tizenkét éven át az MSZMP és a KISZ Somogy megyei központi apparátusában töltött be tisztségeket.

A rendszerváltás éveiben és azt követően Németh Miklós, illetve Göncz Árpád tanácsadó testületének tagja volt. 1986-tól 1990-ig a Somogy Megyei Tanács, 1990-től 1994-ig a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke volt.

Ezt követően négy éven át a Földhitel és Jelzálogbank Rt. regionális igazgatója volt. 1998-tól 2006-ig ismét a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A 2006-os parlamenti választásokon függetlenként, a Somogyért Egyesület képviseletében került be az Országgyűlésbe, ahol a sport- és turisztikai bizottság tagja.

Két ízben, 1990 és 1994 között, valamint 2002 és 2006 között a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke, 2006-ig a Somogy Megyei Regionális Területfejlesztési Tanács társelnöke volt.

A Somogyért Egyesület mellett a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület alapítója, egy ideig elnöke, illetve elnökségi tagja. Gyenesei István 1988-tól vesz részt a Magyar Olimpiai Bizottság munkájában, 1997 és 2001 között alelnöke volt a szervezetnek.

1980-tól kezdve számos országos sportági szakszövetség elnökségi tagja, alelnöke, illetve elnöke volt.

vissza a cikkhez

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG