
A születések számának emelkedése és a halálozások csökkenése következtében az úgynevezett természetes fogyás csökkent: míg tavaly február végéig 7.646-tal, addig idén már csak 6.500-zal csökkent a népesség száma. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon még mindig többen halnak meg, mint ahányan születnek.
A lakosságszám összesítve azonban még ennél is kisebb mértékben, mintegy 4 ezer fővel csökkent a bevándorlásnak ("a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlegének") köszönhetően. Eszerint a népesség becsült lélekszáma 2007 februárjának végén 10 millió 41 ezer volt.
A házasságkötések száma továbbra is csökken. Januárban és februárban 2.475-en fogadtak örök hűséget egymásnak, ez 5,6 százalékkal (146-tal) kevesebb, mint tavalyi ugyanebben az időszakban.
Hátul kullogunk a boldogsági rangsorban
Felülről lefelé, kívülről befelé pusztít a stressz
Lassabban fogy a magyar! Több a baba
MTI