.jpg)
A kormányfő kijelentette: megvitatva a helyzetet, az államtanács vezetői szerint 2008 a gazdaság szempontjából a legbonyolultabb lehet.
A miniszterelnökkel készült interjú a múlt héten csütörtökön készült, de most először került nyilvánosságra azután, hogy azt feltette internetes oldalára a kínai állami rádió. A nyilatkozatban a kormányfő nem tért ki annak részletezésére, mit ért hazai gazdasági gondokon, és hogy a kormány miként kívánja ezeket megoldani.
Kínába idén várhatóan emelik a jegybanki alapkamatot, hogy mérsékeljék az inflációt és fékezzék a gazdaság növekedését, amit amúgy is befolyásol majd, hogy csökken az ázsiai ország exportja a globális gazdaság növekedésének lassulása miatt.
A kínai gazdaság tavaly - a növekedés-lassító intézkedések ellenére - évek óta nem látott erős ütemben bővült: az előzetes adatok szerint a GDP 11,4 százalékkal nőtt, 14 éve a leggyorsabban.
Elemzők máris úgy vélik, hogy Kína globálisan ellensúlyozhatja az Egyesült Államok gazdaságának gyengülését, és gyengítheti az amerikai gazdaság világgazdaságra gyakorolt visszafogó hatását. A kínai statisztikai hivatal által kiadottak szerint elsősorban az export és a beruházások támogatták a növekedést.
A szárnyaló gazdasági növekedéssel együtt az infláció is meglódult: novemberben 11 éve a legmagasabb, 6,9 százalékos éves inflációt mértek, decemberben ez valamelyest csökkent, 6,5 százalékra.
Gyors fejlődésével Kína hamarosan letolhatja a harmadik helyről a világgazdaság vezető nagyhatalmai sorában Németországot, és az Egyesült Államok, valamint Japán után sorakozhat fel. Elemzők ez évre valamivel visszafogottabb 9,5-10,5 gazdaságnövekedést valószínűsítenek, a kínai vezetés csak 8 százalékot szeretne.
Amikor a tőzsdéket a széljárás mozgatja...
Ötvenszeres szorzó a kínai piacon
Tizenegyszer gyorsabb nálunk Kína!
Kína vasúton szállít: Záhonynál kezdenek
MTI