1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Iratismertetéssel kezdődött meg pénteken a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen indított 199 magánszemély, akik egyebek mellett fejenként százezer forintot követelnek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk.

Pataki Árpád, az ügyben eljáró bíró a keresetlevelet ismertetve elmondta: a felperesek az alkotmányban szereplő jogaik megsértésének megállapítását kérik a bíróságtól, amely egyben tiltsa el az alpereseket - Gyurcsány Ferencet (elsőrendű) és Veres Jánost (másodrendű) - a további jogsértéstől, valamint kötelezze őket méltányos elégtétel adására, nem vagyoni kártérítés megfizetésére és perköltség megtérítésére.

Az alperesek a felperesek keresetét alaptalannak ítélték meg, mert szerintük nem történt jogsértés és a kártérítési felelősség valamennyi eleme hiányzik - közölte Pataki Árpád.

Kalmár László elsőrendű felperes, a felperesek képviselője a tárgyaláson elmondta, hogy szükségtelennek és sértőnek tartják a nagyfokú rendőri jelenlétet, amelyet politikai nyomásgyakorlásként értékelnek. (A bíróság épületének bejáratánál és a tárgyalóterem előtt összesen mintegy húsz rendőr várakozott.) Pataki Árpád elmondta, hogy külön rendőri védelmi intézkedést nem kért, ugyanakkor igazgatási jogkörbe tartozik a bíróság részéről, hogy a várható nagy létszám mellett is fenntartható legyen a rend.

Kalmár László kerestük lényegét összefoglalva, a tárgyalási szünetben újságíróknak elmondta: a legfontosabb, hogy a bíróság tiltsa el a további jogsértésektől az alpereseket. A kérdés szerintük az: megismétlődhet-e ugyanaz 2010-ben, mint 2006-ban, vagyis, hogy nem valós adatokkal félrevezetik a választókat.

A nem vagyoni kártérítésre azért tartanak igényt - mint magyarázta -, mert az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta az országban olyan állapotok vannak, amelyek súlyos mentális és lelki sérüléseket okoztak. Kalmár László közölte, a felperesek politikai összetétele vegyes, nincsen szó arról - mint fogalmazott -, hogy "itt jobboldali támadás lenne Gyurcsány Ferenc ellen".

A felperesek közül többen elálltak a pertől, mert a munkahelyükön állásvesztéssel fenyegették meg őket - mondta.

Kovács Kázmér, az alperesek jogi képviselője ugyancsak a tárgyalás szünetében újságírók előtt arról beszélt: "megtévesztett emberekről vagy megtévedt emberekről van szó a kétszáz felperes esetében", amit bizonyít, hogy közülük már nagyon sokan elálltak a pertől, miután az ellenkérelmet megismerték. Ezeknek az embereknek politikai vagy más indíttatású sérelmeik vannak, de itt a bíróságon azt nem fogják vizsgálni, hogy ezek jogszerűek-e vagy sem - mondta. Közölte, azért megtévesztettek a felperesek, mert azok a közlések, amelyekre ők hivatkoznak nem azokra az adatokra vonatkoznak, amelyek a pert tárgyát képezik.

Az ellenkérelem lényege, hogy a bíróság kizárólag azokat a kérdéseket vizsgálja, amely a jogi elbíráláshoz szükséges. Azt vizsgálja meg, hogy az államháztartási törvénynek az információszabadsággal összefüggő rendelkezéseit a Pénzügyminisztérium betartotta-e akkor, amikor a választásokat megelőzően, március 10-én, internetes honlapjára feltette azokat az adatokat, amelyeket a jogszabály előír - magyarázta Kovács Kázmér.

A tárgyaláson a felperesek képviselője kérte Sólyom László köztársasági elnök tanúként való meghallgatását az ügyben. Ugyanis Kalmár László szerint az államfő érdemben tud nyilatkozni arról, hogy őt és a közvéleményt a valós gazdasági adatokról tájékoztatták-e. Az alperesek jogi képviselője a felperesi kereset elutasítását kérte a bíróságtól.

Az első tárgyalási nap végén Pataki Árpád közölte: a bíróság a tárgyalást elhalasztja, új határnapot hivatalból tűz ki. Az egyes bizonyítási indítványokról a bíróság külön végzésben határoz majd. A per első tárgyalási napján a felperesek harmada jelent meg, tizennégy felperes elállt a pertől.

Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek
Gyurcsány kihallgatást tart
"Gyurcsány messzemenően lejáratta magát"

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG