1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke Budapesten.

A referendum előtt nem lehetett azt hallani, hogy ha az igenek győznek, válság alakul ki - vélekedett a kormányfő az MSZP budapesti tanácsának Közvetlen kapcsolat elnevezésű programja rendezvényén.

Ha a magyar egészségügy a népszavazás után válságba kerül, ahogy ezt jósolják ellenzéki politikusok, akkor ezt a válságot a népszavazás kezdeményezői idéztek elő, és sajnálom, hogy ebbe megtévesztéssel bevontak több mint hárommillió embert - fűzte hozzá.

Az MSZP elnöke szerint az urnazárásig az volt az érvelés, hogy az egészségügynek ezek a bevételek nem jelentenek sokat, és nem érintik a költségvetést, vasárnap este azonban már arról beszéltek, hogy szükség van erre a bevételre, és a kormánynak pótolnia kell ezeket a forrásokat a büdzséből.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: ez szemfényvesztés. Magyarul úgy hívják, hogy csalás. Méghozzá az csal, aki ráveszi az embereket egy olyan magatartásra, amelyről ezek szerint mindvégig tudta, hogy egy sor problémát fog előidézni, mi több, ezek szerint válságot fog okozni, és ezt nem osztja meg az emberekkel, ezt eltagadja. Hozzátette: a rendszerváltozás utáni legnagyobb, nagy nyilvánosság előtt elkövetett csalás történik.

A szocialista politikus szerint szét kell választani a szavazók és a népszavazás kezdeményezőinek álláspontját. "Arról természetesen szó nem lehet, hogy valaki bármelyik választóra is mostantól ferde szemmel néz" - mondta, hozzátéve: a felelősség elsősorban a kérdezőké.

A miniszterelnök szerint "nem a jövő kezdődött el, hanem sok tekintetben a rossz emlékezetű múlt". Hozzáfűzte: 2010 elég messze van, addig a kiábrándultság eléri a szíveket, és akik most úgy gondolják, hogy győztek, azt fogják mondani, bárcsak ne győztek volna.

Gyurcsány Ferenc szerint a népszavazáson a szavazók azt mondták, nem értik azt a politikát, amit a kormány követ, és ezért a kabinetnek még többet kell tennie annak érdekében, hogy értsék, miért jó ez.

Megjegyezte ugyanakkor: a szocialista pártnak álláspontját meggyőződéséhez kell igazítania. "Nem lehet változtatni a véleményüket hetente, havonta, évente attól függően, hogy éppen hova számolják a többséget" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc az általa februárban meghirdetett baloldali polgárosodás programja megvalósításának fontosságát hangsúlyozta, amely szerinte a felemelkedés politikája. Hozzáfűzte: nincs kétsége afelől, hogy politikai riválisaiknak nincs más mondanivalójuk, mint az, hogy ne csináljunk semmit, holott 2006-ban azt mondták, Magyarország nem jól működik.

A miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy ma Magyarországon két nagy baloldali párt van, és nincs nagy jobboldali párt. Mint mondta, az egyik párt hagyományos baloldali politikát folytat, nyitott a radikális mozgalmak felé, míg a parlamenti demokráciával szemben kétértelműen viselkedik, illetve hajlamos a populizmusra. Ezzel szemben a másik baloldali párt, az MSZP - folytatta - egy európai, modern, hazafias baloldali párt, amely arra törekszik, hogy a szabadság és az egyenlőség eszméit közös keretbe foglalja. "Az előző párt nem is az MSZP, és nem is a Munkáspárt" - közölte Gyurcsány Ferenc.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke köszönetet mondott azoknak, akik nemmel szavaztak a március 9-i népszavazáson, és azoknak is, akik igennel szavaztak, mert ezzel figyelmeztették a kormánypártokat, hogy olyan politikát folytassanak, amit értenek az emberek.

A Fidesz közleményben reagált a miniszterelnök által elmondottakra. Cser-Palkovics András helyettes szóvivő szerint az emberek március 9-én leszavazták a hazugság politikáját. A kormány most már a múlt politikáját képviseli, Gyurcsány Ferenc pedig ahelyett, hogy megértené és tiszteletben tartaná a népakaratot, bosszút akar állni az embereken.

A népszavazás eredménye arra kötelezi a kormányt, hogy állítsa helyre az alkotmányos rendet, és adja vissza az egészségügynek valamint az oktatásnak azt a pénzt, amit korábban elvett onnan - olvasható a közleményben.

Orbán a kukába dobná a tb-törvényt
"Orbán orosz rulettet játszik"

Gyurcsány megmondta, milyen országot szeretne
Dupla pénzt kérnek a háziorvosok!
A Fidesz hét pontja a felsőoktatásért
Horváth: Megkezdjük a kárenyhítést
Szeptembertől nincs tandíj

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG