1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt két év "nagyon sok küszködése" és befektetése már mutatja első eredményeit, a következő két év sokakat meg fog győzni arról, hogy érdemes volt ez a befektetés.
Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt két év "nagyon sok küszködése" és befektetése már mutatja első eredményeit, a következő két év sokakat meg fog győzni arról, hogy érdemes volt ez a befektetés. A miniszterelnök erről az első negyedévi növekedési, illetve inflációs adatokkal összefüggésben írt pénteki blogbejegyzésében.

A kormányfő úgy látja, a növekedési adatok alapján a több mint egy éve tartó trend megfordulni látszik. "Bárhogy is bűvészkedünk az adatokkal, az mindenképpen kiderül, hogy az eddigi csökkenő ütemű növekedés átváltott növekvő üteműre, és a költségvetési megszorítás kapcsán lelassult magyar növekedés a jövőre vonatkozóan már inkább bizakodásra ad okot" - írta a miniszterelnök, aki szerint ugyanez igaz az inflációra is.

Kitért arra, hogy a költségvetési hiány alakulása szintén csökkenő tendenciát mutat. Ezek a tendenciák egyébként éppen ellentétesek az európaival, ahol inkább csökken a növekedés, növekszik az infláció és a költségvetési hiány is - jegyezte meg.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a következő egy-két évben a magyar gazdaság egyensúlyi növekedési pályára állhat. Hozzátette: idén a jövedelmek és a nyugdíjak reálértéke is növekedni fog, és ez igaz a fogyasztásra is: az emberek többet tudnak vásárolni keresetükből, nyugdíjukból.

"Magyarország újra utat fog találni. Az érvelés talaja egyre inkább ki fog csúszni a válságpropagandával kereskedők alól. És mi marad majd nekik? Csak a rosszkedv" - olvasható a miniszterelnök blogjában.

A KSH csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2008 első negyedévében 1,6 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az elemzők az első negyedévre 1,3 százalékos GDP-növekedést vártak.

A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz  képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, míg márciusban a növekedés 0,6 százalék volt az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, és 6,7 százalék az egy évvel korábbihoz képest.

Fidesz: nem javult a versenyképesség
Bajnai: munkahelyeket kell teremteni
200.000 felett keres az átlagmagyar?
Bruttó hét százalékos béremelés ősszel
Egy év fizetése - két hónap alatt
Idén felküzdjük magunkat a gödör széléig

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG