1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyurcsány Ferenc tizennégy pontban foglalta össze az elmúlt évek kormányzati eredményeit, válaszul a parlamenti vitanapon elhangzott kritikákra.
Gyurcsány Ferenc tizennégy pontban foglalta össze szerdai blogbejegyzésében az elmúlt évek kormányzati eredményeit, válaszul a parlamenti vitanapon elhangzott ellenzéki és SZDSZ-es kritikákra.

"Ha csak azt tudnám, amit az ellenzéki képviselők mondanak - amit már a liberálisok pártelnöke is hangoztatott tegnap -, akkor bizony valóban meglehetősen szürke képet kapnánk. Ugyanakkor jól látszik, hogy ez csak az igazság egyik fele" - fogalmazott a miniszterelnök.
 
Gyurcsány Ferenc a kormány eredményi közé sorolta, hogy az idén nagyjából 30 százalékkal többet érnek az átlagos keresetek, mint amennyit 2001-ben és a nyugdíjak vásárlóértéke is 40 százalékkal magasabb, mint öt évvel ezelőtt. Hozzátette: a Start-kártyák bevezetésével kedvezményben részesítik és ösztönzik a pályakezdők munkába állását, a gyesről és gyedről visszatérők elhelyezkedését.

A miniszterelnök fontosnak tartja, hogy az átalakított szabályozás miatt idén várhatóan átlagosan is mérséklődnek a gyógyszerárak. Igazságosabb lett a családtámogatás, és többet adunk a gyermekes családoknak, mint előttünk bárki bármikor - közölte.

Gyurcsány Ferenc blogjában kitért arra, a Magyar Univerzitás Programmal a felsőoktatásban az elmúlt fél évszázad legátfogóbb fejlesztési programja valósul meg.

A gazdasági intézkedések közt említette, hogy autópálya ér Szegedig, Nyíregyházáig, Debrecenig, Dunaújvárosig és végig a Balaton déli partján, és a magyar gazdaság - először a rendszerváltozás óta - érdemben fehéredett.

Százmilliárdos nagyságrendű jövedelme van az országnak abból, hogy ösztönzőkkel és szigorúbb ellenőrzéssel szűkítettük a szürke- és a feketegazdaság mértékét - írta a kormányfő, aki azt is eredménynek könyvelte el, hogy az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Program keretében a mindenkori jegybanki alapkamatnál alacsonyabb kamatokkal kaphatnak a legkisebb cégek hiteleket. Leszögezte, hogy ilyen széles kkv-fejlesztési program soha nem volt Magyarországon.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentősen egyszerűsödött a cégbejegyzés - rövidesen egy órán belül cégeket lehet bejegyezni - és általánossá válik az elektronikus adóbevallás.

Gyurcsány Ferenc szerint a mezőgazdaságban 2005 májusa óta lényegében folyamatosan nyugalom van. A mezőgazdasági termelők eredményei rendre felülmúlják a kilencvenes évtized eredményeit, a legutóbbi adatok szerint 60-70 milliárdnyi nyereségük van a gazdáknak, agrárvállalkozásoknak és soha annyi fejlesztés nem volt a magyar mezőgazdaságban, mint manapság - közölte internetes naplójában.

Kiemelte, hogy mindeközben a költségvetés lassan visszatér egyensúlyi állapotához, jövőre a hiány három százalék körüli szinten lesz.

A kormányfő érvei között az is szerepel, hogy a nulla tolerancia elv alkalmazásával a közlekedésben az év első pár hónapjában több tucatnyi emberi életet sikerült megmenteni.

Magyarországon önkéntes és nem sorozott haderő van. Fiataljaink közül csak az lesz katona, aki azt hivatásának választja - írta 14. pontként a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "mi tagadás, robosztus, nehéz programot" hajt végre a kormány, és mindaz, amit felsorolt, sok tekintetben megviselte a gazdaság teljesítőképességét.

Gyurcsány: Meghallgatjuk az embereket
Mit akarnak Gyurcsányék?
Kóka: Nem volt más választásunk

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG