
A kormányfő rámutatott: nem az a fontos, hogy ő mit gondol erről. A leglényegesebb az, hogy a romániai magyarság önrendelkezési igényeinek megoldására melyik a járható út a román soknemzetiségű társadalmi kultúra keretei között. Utalva arra, hogy a romániai magyarság számaránya alig haladja meg az öt százalékos parlamenti küszöböt, hangsúlyozta: a romániai magyaroknak egységeseknek kell maradniuk. Hozzátette: ebben az esetben a felelős politikát a romániai magyarság egységének a támogatása jelenti.
A kormányfőt a Magyar Gárdáról is kérdezte a lap újságírója. Gyurcsány jelezte: nem becsüli le ennek a jelenségnek a fontosságát. Hozzátette: teljes erővel küzd ellene, hiszen a gárda a fasiszta ideológia szimbólumait használja. Miután azonban a legnagyobb ellenzéki magyar párt, más politikai döntéshozók és több közéleti személyiség egyértelműen állást foglalt ebben a kérdésben - folytatta a kormányfő -, Magyarország elkerülte azt, hogy a gárda az ország jelentős problémái közé tartozzon.
Az újság az MSZP-n belüli pozíciójáról is kérdezte a politikust. Gyurcsány elmondta: "nem érzi magát kiválasztottnak", s arra biztatja MSZP-s kollégáit, váltsák le, ha úgy gondolják, hogy másnak több esélye van a párt programjának sikeres végrehajtására és a választási győzelemre.
Századvég: sose volt ilyen mélyen az MSZP
Eü reform: az SZDSZ nem enged többet
"Gyurcsányról lepereg a bírálat"
Gyurcsány már látja az alagút végét
Román sajtóvisszhang Gyurcsány látogatásáról
"Keménynek kell lenni, különben elkóborlunk"
MTI