Gyurcsány megmondta, milyen országot szeretne
"Munkaalapú társadalmat és gazdaságot szeretnék, olyat, amelyik eközben szociálisan felelősséget vállal, amelyben erős a szolidaritás" - mondta Gyurcsány Ferenc.
Nem lehet célja egyetlen kormánynak és önkormányzatnak sem, hogy támogasson, illetve ösztönözzön bármilyen előítéletes mentalitást és gondolkodást - hangsúlyozta a kormányfő.
Hozzátette: a kormánynak nem áll szándékában a segélyezésre szánt pénzügyi kereteket szűkíteni. A kormány azt gondolja, ami forrás rendelkezésre áll e célra, azt "ott kell felhasználni." Jelenleg mintegy 200 milliárdos nagyságrendben költenek segélyezésre.
A kormányfő ugyanakkor polgármesterek beszámolóira hivatkozva elmondta: a legjobb szándék mellett is kialakult a szociális segélyezés rendszerének egy nem kívánt mellékhatása. Arra panaszkodnak a polgármesterek, hogy változó intenzitással, de folyamatosan találkoznak azzal, hogy a kialakult szociális segélyezési rendszer nem ösztönzi legális munkavégzésre még azokat sem, akik egyébként ha akarnának, akkor tudnának dolgozni. A polgármesterek szerint a segélyezésnek nem lehet az a célja, hogy bárkit is távol tartson a munkától - hozta szóba a miniszterelnök az egyik neki felvetett problémát.
Nem vitatható ugyanakkor, hogy fenn kell tartani a szolidaritáson alapuló szociális felelősségvállalás széles rendszerét - mutatott rá a kormányfő, aki felidézte a kabinet e téren tett erőfeszítéseit.
A kormányfő utalt arra, hogy 2006-ban átalakították a családtámogatás rendszerét, hogy érvényesüljön az az elv, mely szerint minden gyermek egyenlő. Szintén ebben az évben lépett életbe a családsegélyezés új rendszere, amely számba vette az eltartandók számát, a feladatokat, amelyekkel a családok szembesülnek, s ennek alapján biztosít differenciált támogatást.
A miniszterelnök azt mondta, szeretné, ha a családi pótlék védelmet élvezne, s nem szeretné, ha azt "érdemalapúvá" tennék. Egy ilyen esetleges törekvés ellen teljes erővel küzdene - jelezte.
Az érintettektől az átfogó nagy koncepciók mellett konkrét normaszöveget vár, s azt kérte a hét önkormányzati szövetségtől, hogy tavaszi tanácskozásaikon alakítsák ki álláspontjukat.
A tanácskozás apropóját két polgármester kezdeményezése adta. Csige Tamás, Hajdúdorog és Éles András, Hajdúnánás polgármestere március 3-án a miniszterelnökhöz intézett levélben javasolta, hogy módosítsák a szociális segélyezéssel kapcsolatos szabályozást.
London: túléli a forint - és Gyurcsány is...
Gyurcsány: A történtek sokat ártanak az országnak
Győzelem vagy vereség? - Gyurcsány-Orbán szócsata
MTI