.jpg)
A program részleteiről azt mondta: a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Mint mondta jegyzéskor a teljes összeg 5 százakét, 40 ezer forintot kellene befizetni.
Gyurcsány Ferenc úgy látja: "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.
A műsorban a kormányfő a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a csütörtökön aláírni tervezett orosz-magyar megállapodással szemben csak a magyar ellenzéknek van, Washingtonnak és Brüsszelnek nincs kifogása.
A Déli Áramlat - mint mondta - évente több tízmilliárd forintot hozhat Magyarországnak, de ennél is fontosabb szempont az gázellátás biztonságának kérdése. Úgy fogalmazott, hogy talán a magyar ellenzék is megérti: nagyobb biztonságot jelent, ha Magyarországra nem egy, hanem legalább két vezetéken érkezik a földgáz.
Kitért arra: nem mond igazat az ellenzék, amikor azt állítja, hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat. "Nincs ilyen terv, 2010-ig nem fogjuk emelni a vizitdíjat" - jelentette ki. A kormányfő hangsúlyozta: március 9-én elmegy szavazni és nemmel voksol.
Gyurcsány Ferenc a műsorban arról is beszélt, hogy a következő hónapokban nem tervez kormányátalakítást.
Adócsökkentés: Gyurcsánynak három terve van
Gyurcsány megerősítő pártszavazást kér
Gyurcsány: A baloldal most talál rá a helyes útra
Gyurcsány nem volt konkrét, de legalább mondott valamit (hanganyag)
Kétmillióan felkapták a fejüket Gyurcsány ötletére
MTI