Gyurcsány nem az a miniszterelnök, és nem is lesz
A miniszterelnök ezt arra a kérdésre válaszolta, amely azt firtatta, tisztességesnek tartja-e a kormányfő, hogy az érdekeltségi körébe tartozó Motim Zrt. olcsóbban kapja az áramot, mint más nagyfogyasztók.
Gyurcsány Ferenc egy hasonló esetre hozott példája szerint azzal sincs semmi baj, ha a MÁV Zrt. ugyanennél a cégnél - mert több tízezer tonna árut fuvaroz egy évben - más tarifát alkalmaz, mint annál, aki csak egy konténert szállít, és közben ugyanezt a kedvezményt megadja bármely más társaságnak, ha ugyanilyen nagy mennyiségben szállíttat.
"Ha bármelyik esetben felmerül a gyanú, hogy valaki visszaélt a befolyásával, az elfogadhatatlan, az nem járja" - hangoztatta ugyanakkor a miniszterelnök.
Mint mondta, az elmúlt években sokfajta vád érte őt, de megalapozottan soha egyszer sem merült fel, hogy cége érdekében vagy bármilyen módon beavatkozna az ügyekbe, privatizációról, támogatásokról akárcsak tárgyalt volna.
"Hozzám ilyen ügyekben nem lehet bejelentkezni, nem az a miniszterelnök vagyok, nem is leszek" - jelentette ki.
Gyurcsány döntött: kisebbségben is marad
Kuncze: ez egy előre bekészített csomag volt
Pénztártörvény: az első pofon az SZDSZ-től
A többség szerint Gyucsány nem húzza ki 2010-ig
Egy 10-est is szakíthat a kormánykoalíció?
Áprilisban mennek a miniszterek, végkielégítve
A magántőke elfelejtheti az egészségbiztosítást
MTI