1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében.
A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében tartott fórumon.

A miniszterelnököt a művelődési ház  zsúfolásig megtelt előadótermében tapsvihar és éljenzés fogadta, míg két másik teremben kivetítőn követhette az eseményeket a közönség. Korábban az utcán egy kisebb, árpádsávos zászlót lengető és egy nagyobb, szimpátiatüntetőkből álló csoport várta a kormányfőt.

A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséért a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazásról a miniszterelnök azt mondta, hogy "egy csöppet" sem tart tőle, mert szerinte a magyar emberek megértik: a népszavazás már most elbukott, mert a kormány ettől nem fog lemondani. Másrészt azt is megértik, hogy vannak olyan pillanatok az életben, amikor nehéz döntéseket kell hozni. Szerinte a legnagyobb indulattal azok az emberek fordulnak szembe a kormánnyal, akiknek egyáltalán nem szociális problémáik vannak, hanem politikai előítéleteik.

Az egészségügy reformjáról elmondta: ma Magyarországon egyetlen olyan szereplője sincs az egészségügynek, akit érdekelne, hogy mi mennyibe kerül. "De én nem akarom Magyarországot azzal ámítani, hogy arról szól az ország, hogy bediktáljuk a kormánynak, kinek mire van szüksége, mert ebből lesz az igazi hazugság" - hangsúlyozta a kormányfő.

Szerinte az egészségbiztosítás átalakításának az utolsó lépése arról szól, hogy "szerzünk egyetlen olyan résztvevőt ebben a rendszerben, akinek az lesz fontos, hogy önök úgy érezzék, ki vannak szolgálva". Egy biztosító lesz, de sok pénztár - tette hozzá, hangsúlyozva: legyen választási lehetőség, de legyen valaki, akinek az is fontos, hogy nem számláztak-e többet a szolgáltatásért.

A pénztárak profitjáról kifejtette: Magyarország sok-sok év után időnként úgy viselkedik, mintha bűn lenne, hogy valakinek egy tevékenységből haszna származik. "Azt mondtuk, összesen két százaléknyi eredményt lehet kivenni, hát az olyan nagyon sok, olyan, amit sajnálni kell valakitől, ha megdolgozik érte?" - tette fel a kérdést a kormányfő.

Megjegyezte: hangoztatják azt is, hogy legyen az egészségügy ingyenes, ne legyen vizitdíj és kórházi napidíj. "Akkor miért csak az egészségügy legyen ingyenes, legyen az a víz, az áram is, a kenyér, sőt legyen ingyen minden, szavazzuk meg" - mondta.

A miniszterelnök szólt arról, hogy az ellenzék szociális válságot emleget, holott a 2001-es helyzethez képest a mai jövedelmek vásárlóértéke húsz százalékkal magasabb, és a nyugdíjak is 21 százalékkal kevesebbet értek akkor, mint ma. A mai ellenzék 2001-ben mégis azt hangoztatta, hogy "a jövő elkezdődött" - emlékeztetett Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "hogy a csudába létezik az, hogy amikor negyedével kevesebb volt az értéke a jövedelmünknek, akkor elkezdődött a jövő, s most, amikor többet ér, akkor meg válság van".

Mint mondta, az idén átlagosan ugyan csökkentek a jövedelmek, de szerinte 2008-ban "végre újra növekednek majd, növekszik a fogyasztás" is, 2009-ben további jövedelem-növekedés lesz, miközben az országban újra egyensúly lesz és fejlesztések indulnak el.

Magyarország a választási ciklus második felében egyre inkább azt fogja tapasztalni, hogy "volt értelme annak a hihetetlen erőfeszítésnek, amit ebben az egy évben beletettünk; tudom, önöknek is nehéz volt, s nekem is életem egyik legnehezebb éve volt" - mondta a miniszterelnök. Rámutatott ugyanakkor arra: "olyan nincsen, hogy elkezdünk valamit, mert hiszünk benne, hogy jó, és egy országot jó útra terel, s csak azért, mert ez egy nehéz út, s mert sokan jönnek szembe, az ember abbahagyja; ez nem így van".

"Elegendően erős támogatást érzek a frakcióban is, a pártban is, a szocialista párt bázisán is ahhoz, hogy ezt a programot is végigcsináljuk és a kormányzás képességét megőrizzük" - fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva: "sem belül, sem kívül" nem érez ezzel a politikával szemben "olyan erős alternatívát", amely veszélyeztetné a program sikerét.

Az ajkai művelődési központ előtt mintegy 10-15 tagú csoport gyűlt össze árpádsávos és nemzeti színű zászlókat lengetve, de csak egy-két kiáltás és sípszó hangzott el a tüntetők soraiból, velük szemben ugyanis mintegy 50-60 fős, a miniszterelnök melletti szimpátiáját kinyilvánító csapat állt.

"Gyurcsány csak vesződséggel tud elnök maradni"
Megvan a kellő számú aláírás a népszavazáshoz
Gyurcsány: Jó alkut kötöttünk
Gyurcsány Bulgáriában karácsonyozik

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG