"A Fidesz hajtóvadászatától én még jól alszom, nem szedek nyugtatót. Velem törököt fognak" - tette hozzá.
"Az utolsó utáni pillanatig azért kell küzdeni – és én ezt teszem –, hogy az MSZP egyben maradjon - mondta. Az MSZP egységéről, saját platformjáról úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy a Fideszre csak egy nagy demokratikus balközép szövetség mérhet vereséget.
"Ezért arra törekszem – és ezt javasoltam az MSZP elnökségének –, hogy nyissunk balra és középre, alakítsuk ki a ’89-es demokraták széles politikai és társadalmi koalícióját. Külön-külön csoportokban egyikünk sem tud nyerni" - mondta Gyurcsány Ferenc az interjúban.
MTI
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni, de a volt miniszterelnök a "Fidesz hajtóvadászatától" még jól alszik
Ismét támadja a 4000-es szintet a Mol.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





