Gyurcsány: otthonteremtési támogatás csak rászorulóknak
A kormány fészekrakó programot valósít meg a jövő évtől, 40-50 négyzetméteres lakásokhoz 10-12 millió forintért lehet majd hozzájutni állami támogatással. "Nem kell hozzá készpénz, vagy csak alig, a bekerülési érték 10 százaléka. Ezt elő lehet teremteni" - tette hozzá a kormányfő. Elmondta: viszonylag kevés pénzből nagyon sok lakást lehet majd felépíteni. Jövőre erre a célra a költségvetésben 7 milliárd forint áll rendelkezésre. Jövőre lakbér-támogatási program is indul, a lakbér 30 százalékát, legfeljebb havi 14 ezer forintot juttatnak azoknak, akik az önkormányzat szerint megfelelnek majd a támogatási feltételeknek. Erre a célra 2005-ben 3,4 milliárd forint jut.