
A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a tervek szerint december 17-én szavaz a magyar parlament az új egészségbiztosítási rendszerről. Ezzel kapcsolatban úgy idézte a kormányfőt: "Ha nem tudjuk elfogadtatni a parlamenttel az egészségügyi reform nagy befejező törvényét, akkor mindenkinek fel kell tennie magában a kérdést: te jó ég, most mi lesz? ... Ha nem lesz meg ez a törvény a tervezett időre, akkor a kormánynak le kell ülnie, és átfogó politikai felülvizsgálatot kell tartania a múltra és a jövőre nézve".
Forint: Gyurcsány nem enged a 15-ből
A miniszterelnök hétfőn nyilatkozott a Bloombergnek Budapesten, a New York-i székhelyű hírszolgálati iroda kedden közölte az interjút. A megjelent interjú szövegét a Miniszterelnöki Hivatal bocsátotta az MTI rendelkezésére. |
"A koalíción kívül nincs élet sem a szocialisták, sem a szabad demokraták számára" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint politikailag nem reális, hogy a kormánykoalíció pártjai hátat fordítsanak egymásnak. Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta: hozzászokott ahhoz, hogy szinte a semmiből építse fel népszerűségét, és a közérzület megváltozik, amint kormányának programja más sebességi fokozatba kapcsol.
"2010 még nagyon-nagyon messze van. A reformok lebontó, a status quót romboló hatása és szakasza a végéhez közeledik. Könnyebb időszak kezdődhet, amelyben már építeni lehet. A magyar szavazók nagyon ingatagok" - fogalmazott.
Gyurcsány új szövetségeseket talált
Az idei államháztartási deficit a jelenleg érvényben lévő (6,4 százalékos) hivatalos mutatónál kedvezőbben fog alakulni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Bloombergnek, de számot nem nevezett meg. "A kérdés most az, hogy mit tegyünk a növekedésért. ...a növekedés motorjaira kell összpontosítanunk, a legnagyobb kihívás jelenleg a növekedés, a növekedés, a növekedés" - hangsúlyozta.
Gyurcsány Ferenc szerint nincs szükség további intézkedésekre ahhoz, hogy Magyarország elérje a 2009-re tervezett, a GDP arányában 3,2 százalékos államháztartási-hiány célt. A Bloomberg szerint a miniszterelnök szavai némi ellentétben állnak Simor András jegybankelnök és több elemző hétfői megnyilvánulásaival, miszerint ehhez további lépésekre van szükség.
A miniszterelnök arra számít, hogy a gazdasági növekedést elő fogja segíteni az export gyorsabb bővülése, amit a magas globális kereslet támogat. "Egyetlen cél lebeg a szemem előtt, megteremteni a növekedés motorjait, megőrizve közben az egyensúlyt" - mondta a kormányfő az amerikai hírügynökségnek.
A Fidesz bemutatja az Erős Magyarországot
Jelentett az MNB: felér egy országértékeléssel
"Gyurcsány messzemenően lejáratta magát"
Gyurcsány kivételezett helyzetben
Egyedül nem megy: Simor a kormányra mutogat
Bukhatják jutalmukat a miniszterek
MTI