Gyurcsány távozása nem hozna stabilitást?
Az volna a legkívánatosabb az ország számára, ha az SZDSZ-szel egy új politikai szakaszt lennénk képesek kezdeni - mondta az MSZP alelnöke a szocialista frakció ülése után távozóban, újságírói kérdésre. Kiss Péter szerint a kormányfő helyesen teszi, hogy erről nem kíván tárgyalások nélkül lemondani.
A miniszter úgy vélte, az SZDSZ politikusainak is felelőssége, hogy stabil kormányzás legyen, és "ne maradjanak a levegőben" az elmúlt két év változásai.
Arra a felvetésre, hogy más kormányfővel folytatnák-e az SZDSZ-szel a koalíciót, Kiss Péter azt mondta: "a stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út".
A politikus közölte: tartalmi megoldást szeretne, végig kell gondolni, mit kell tenni a következő években a változások konszolidálására, hogy azok, akiknek az érdekében történtek, beláthassák, hogy szükségesek voltak. A miniszter ugyanakkor a korrekciót is fontosnak tartotta, mivel a népszaváson részt vevő hárommillió ember véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban Kiss Péter elmondta: van egy javaslatuk a jogszabály módosítására, erről széleskörú társadalmi egyeztetést folytatnának. Mint mondta, a legnagyobb hiba a törvénnyel kapcsolatban az volt, hogy a társadalommal nem egyeztettek róla, "szinte rajtaütésszerűen ismerhették csak meg az emberek, illetve a szakmai csoportok is".
Ugyanezt a hibát még egyszer nem szeretnénk elkövetni - hangoztatta.
A Fidesz máris támadja a kisebbségi kormányt
Gyurcsány felajánlotta lemondását?
Gyurcsány nem tagja a tárgyalódelegációnak?
Napirend előtti szócsata
Válság-forgatókönyvek: Gyurcsány jól taktikázott?
MTI