A párkapcsolatok esetében a kulcskérdés az, hogyan oldjuk a felszínre került konfiktust - mondta Ernest Harburg, a Michigani Egyetem nyugalmazott professzora. Ha nem próbáljuk megoldani a problémát, hanem magunkba fojtjuk dühünket, akkor vagyunk igazán bajban - tett hozzá.
A kutatók felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ezek még csak előzetes eredmények és a mintavétel sem volt reprezentatív. A párok figyelését 1971 és 1988 között végezték. Hamarosan egy friss elemzés is készül, mely feltételezhetőleg megbízhatóbb adatokkal szolgál majd - mondta Harburg. |
Harburg és kollégái egy kérdőív segítségével mérték fel, hogy a kutatásban résztvevő párok miként reagálnak az általuk igazságtalannak tarott magatartásra. A megkérdezett párok közül 26 esetben fordult elő, hogy mindkét fél elnyomja heves érzelmeit, 166 házasság esetében ugyanakkor legalább az egyik fél ki szokta engedni a gőzt.
A kutatók az évek során a heves vitákat mellőző házasságok felében legalább az egyik fél halálát rögzíthették, ugyanakkor a perpatvart előnyben részesítő párok esetében csak 26 százalékos volt a halálozási arány. Az indulat-elfojtó frigyek esetében a 17 év során ráadásul ötször annyi volt a páros halálozások aránya - állapították meg.
Nem szülünk, nem házasodunk, de meghalunk
Lánykérési egyszeregy
Gyorsabban el lehet majd válni
Még mindig házasságpárti a magyar
Ne váljon el! Tönkreteszi a Földet!
AFP