Hagyó novemberig előzetesben marad
Meghosszabbította Hagyó Miklós, volt budapesti főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását november 17-ig terjedően a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
A bíróság honlapján megjelent hétfői közlemény szerint az ügyben széles körű nyomozás folyik, számos tanúkihallgatás, szembesítés és egyéb nyomozati cselekmény még hátravan, továbbra is reális veszély a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolása, és így a bizonyítási eljárás megnehezítése. A végzés nem jogerős. Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással is gyanúsítják.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





