Szerinte a hirtelen nyilatkozatok odáig vezettek, hogy az egész európai zöldségágazat, beleértve a magyar termelőket is, nagy bajban van. Ezért is hívta össze keddre az Európai Unió agrártanácsát, hogy ott a tagállamokkal és a bizottsággal együtt keressenek megoldást a kialakult helyzetre - tette hozzá.
A miniszter azt mondta: lélektani természetű a válság, bizalomhiány alakult ki a termékek iránt. Kijelentette, hogy a magyar uborka egészséges, az is volt. Úgy fogalmazott: "a vizsgálatok felmentették az uborkát a járvány okozása alól". Úgy vélte, a legfontosabb a fogyasztói bizalom visszaállítása. Bizonyos készletek kivonásával, visszatartásával az unió befolyásolni tudja a piaci helyzetet, annak érdekében, hogy az árak meginduljanak felfelé, de ehhez is vásárlók kellenek - mondta.
Fazekas Sándor felkérte a kereskedőket, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz. Mint mondta, a helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le tudják vezetni azt a felesleget, amely hirtelen most felgyűlt.
A miniszter az MTV Az este című műsorában beszélt arról is, hogy Magyarországot érzékenyen érinti az is, hogy Oroszország csütörtökön megtiltotta az Európai Unióból származó zöldségek importját. A magyar zöldségkivitel 10-15 százaléka irányul Oroszországba - közölte a szaktárca hétfői közleményében. Az orosz tiszti főorvost még nem nyugtatták meg az európai zöldségek fogyasztásának biztonságos voltára vonatkozó uniós válaszok, ezért a csütörtökön elrendelt orosz átfogó behozatali tilalom továbbra is érvényben marad - részletek >>
A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarországra egyáltalán nem érkezik import uborka, mert a hazai termelők teljes mértékben képesek ellátni a hazai piacot.
Hiper-körkép: a kígyóuborka magyar - és akciós
Hétvégi körképünk során magunk is azt tapasztaltuk, hogy kizárólag magyar árut forgalmaznak a hipermarket-láncok. Az Auchanban, a Corában és a Tescóban is a megszokottnál jóval olcsóbban árulják a kígyóuborkát, és minden esetben eltéveszthetetlenül feltüntetik, hogy magyar termék került a rekeszekbe. A Cora 89 forintért adta a kígyóuborka darabját, a Tesco 69 forintért, az Auchan pedig 79 forintot kért kilójáért szombaton.
Kínálat van, vevő nincs - magyaros képek a zöldségosztályokról >>
MTI, Privátbankár
Becslések szerint a zöldségtermesztésben akár több tíz milliárd forintra is rúghat a kár, amely a halálos áldozatokkal is járó németországi hasmenésjárvány nyomán alakult ki
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




