Házi őrizetben Zuschlag jobbkeze
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalanul felhasználása miatt.
A Szegedi Városi Bíróság október 19-én, az ügyészségi indítvánnyal egyező végzésével Zuschlag János gyanúsított előzetes letartóztatását 2008. január 21-ig meghosszabbította.
A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.
Olvassa el, mit mondott Deutsch-Für a Zuschlag-ügyről
Még két hónap Zuschlagnak - Deutsch-Fürt is kihallgatták?
Gyurcsány: a politika nem szépségverseny
Fidesz: leleplező felvétel MSZP-s politikusról?
"Egy csaló próbálja hírbe hozni politikusainkat"
MTI