Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világ élvonalába tartozik: az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab körül mozog - mondta a Baromfi Terméktanács titkára.
Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világ élvonalába tartozik, az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab körül mozog - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) titkára Budapesten, a tojás világnapja alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen
Az elfogyasztott tojás 50 százaléka a kereskedelmi forgalomból származik, a nagy bolthálózatokban évente mintegy 1,2 milliárd darab tojást adnak el. E mennyiség mintegy 20 százalékát adja az import, amely az ország uniós csatlakozása óta emelkedik.
A Baromfi Terméktanács titkára szerint a következő hónapokban az év végéig a tojás ára akár a 40 forintot is elérheti. A szakember ezt a takarmány- és az energiaárak növekedésével, valamint a bérköltségek emelkedésével indokolta. Jelenleg a tálcás tojás átlagos nettó ára - amit kereskedők a termelőknek fizetnek - 18 forint körül mozog darabonként. A dobozos tojás ára ennél mintegy 3 forinttal magasabb.
Magyarországon a tojótyúk állomány megközelíti a 13 millió darabot.
Földi Péter jelezte azt is: a tojás világpiacon most a kereslet dominál. Jelenleg Magyarországon évente mintegy 2,75 milliárd tojást tojnak a tyúkok. Ebből a termelőknek átlagosan 25 milliárd forintos árbevételük származik. Földi utalt arra is, hogy 2012-ig a magyar tojástermelőknek meg kell újítaniuk jelenlegi termelési technológiájukat. Ehhez mintegy 12 milliárd forintra volna szükség.
A tojás világnapját minden év október második péntekjén tartják, az idén október 12-én.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár