.jpg)
Veres Rita a felmérés regionális vezetője elmondta: "a korábban tapasztaltakhoz képest jócskán megváltozott a magyar munkavállalói attitűd, a hazai munkavállalók öntudatosabbak, magabiztosabbak és mobilabbak, mint valaha".
Csépai Martin kifejtette: a munkavállalók állásbiztonsága tavaly, a megszorítások miatt megrendült, a helyzet az idén már nem romlott tovább, de nem is javult. A megkérdezettek 48 százaléka nem fél állása elvesztésétől, minden második munkavállaló jelentette ki, hogy még legalább három évig jelenlegi munkahelyén kíván maradni. A dolgozók 23 százaléka állítja, hogy munkahelye elvesztése esetén pár héten belül új állást találna, ugyanakkor 12 százalékuk fél az álláskereséstől.
A munkahelyi kihívásokkal kapcsolatban a megkérdezettek 42 százaléka mondta, hogy heti rendszerességgel kap "izgalmas" feladatokat, ugyanakkor minden ötödik csak évente vagy ritkábban kap kihívást jelentő feladatot.
A felmérése alapján készült rangsorban a nagyvállalatok között a második a Mars Magyarország Értékesítő Bt., a harmadik a Lilly Hungária Kft., a negyedik Syngenta Növényvédelmi Kft., az ötödik az "Axiál" Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft..
A kis- és középvállalatok rangsorában a második helyet a Develor Tanácsadó Zrt., a harmadikat a Wrigley Hungária Kft., a negyediket a Xapt Hungary Kft., az ötödiket a Gépészeti és Elektronikai Kft. szerezte meg.
.Paktumot kötnénk munkaügyben
Milyen szakembereket keresnek a franciák?
Ingyen és bérmentve segítenek a kirúgottaknak
MTI