.jpg)
Az ágazat kibocsátásának értéke 2006-ban 1600 milliárd forint volt, ami 6 százalékkal haladta meg a 2005-ös szintet. Tavaly a mezőgazdaság 429,6 milliárd forintos támogatási forráshoz jutott, ami több mint 20 milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A társas vállalkozások nyeresége mintegy 71 milliárd forint volt, 50,8 százalékkal több a 47 milliárd forintot kitevő 2005-ös szintnél.
A magyar agrárgazdaság kivitele 2006-ban elérte a 3,6 milliárd eurót. Ez 8,5 százalékkal volt több, mint 2005-ben. Az agrárbehozatal értéke 2,7 milliárd euró körül mozgott, ami azt jelenti, hogy csaknem egymilliárd eurós pozitív egyenleggel rendelkezett a múlt évben az agrár- és élelmiszerkereskedelem. Az agrárolló - ami a mezőgazdaságban felhasznált anyagok és eszközök árának és a mezőgazdasági áruk árának viszonyszámát jelenti - 104,6 százalékos volt. Növekedett a növényvédőszer-felhasználás is, mind a hatóanyagot, mind pedig mennyiségét tekintve.
Tavaly a mezőgazdaságban foglalkoztatottak keresetnövekedése 8,9 százalékot tett ki, ami némileg meghaladta a 8,1 százalékos nemzetgazdasági átlagot.
Az államtitkár közölte: a múlt évben a mezőgazdasági gépberuházások szintje a korábbi éveinél alacsonyabb volt, mivel már nem álltak rendelkezésre a SAPARD és az AVOP fejlesztési forrásai. Az élelmiszeripari beruházások értéke a múlt évben elérte a 113,1 milliárd forintot, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az élelmiszeripari ágazatokban az adózás előtti eredmény 46 milliárd forintot tett ki 2006-ban. Ez 6,8 milliárd forinttal haladta meg az előző évit.
Gőgös Zoltán utalt arra: Magyarország sikerrel kapcsolódott be az unió agrárpolitikai reformfolyamataiba, és aktív agrárdiplomáciai tevékenységével sikereket ért el a reformok az ország számára kedvező befolyásolásában, az érdekérvényesítésben. Negatívumként értékelhető ugyanakkor az, hogy az állattenyésztés terén továbbra sem sikerült pozitív fordulatot elérni, bár a sertéstenyésztésben az állatszám csökkenése megállt, de más állattenyésztési ágazatokban romlottak a pozíciók. A politikus közölte: az agrárkormányzat azzal számol, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program elindításával a beruházások üteme ismét felgyorsul az agráriumban.
Bánatosak a tejivók
Több mint felével drágultak a növényi termékek
Elmaradhat a sertéstartók tüntetése
Magyar agrárexport: rekordok után az olimpia a cél
MTI