1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egyelőre feltartóztathatatlan az élelmiszerek drágulása, és nem valószínű, hogy az árak valaha is visszaesnek a korábbi, alacsony szintre - vélik az ENSZ szakértői
Egyelőre feltartóztathatatlan az élelmiszerek drágulása, és nem valószínű, hogy az árak valaha is visszaesnek a korábbi, alacsony szintre - vélik az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. Az árak stabilizálódására az elemzők szerint csak hosszabb távon lehet számítani.

A FAO szerint az élelmiszerek ára átlagosan 23 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest. A búza 42 százalékkal, a növényi olajok 50 százalékkal, a tejtermékek 80 százalékkal drágultak. A FAO elemzői az okok között a megbolydult időjárást, a kőolaj árának emelkedését, a bioüzemanyag-termelés térnyerését, az élelmiszer-tartalékok csökkenését, illetve a kereslet ugrásszerű emelkedését említik, elsősorban Kínára és Indiára utalva.
   
Az élelmiszerek világszerte tapasztalható drágulása mindenütt érezhető, a hiány azonban sokkal súlyosabban érinti a szegényebb, mint a jóléti államokat. Ennek megnyilvánulásaként az utóbbi hetekben több országban is zavargások voltak: Egyiptomban például kenyérért verekedtek, az összecsapásoknak két halálos áldozata volt - emlékeztettek a FAO-nál. Hasonló zendülések voltak a nyugat-afrikai Burkina Fasóban, Kamerunban és Pakisztánban.

Suttyomban mennek fel az árak - így kerek a világ
   
Ilyen körülmények között a leginkább érintett országok kormányainak egyelőre nincs más választásuk, mint tűzoltó intézkedéseket hozni. A FAO szerint tavaly december végéig 37 országban jeleztek komoly ellátási zavarokat, és 20 országban vezettek be központi árellenőrzést, sőt, vannak olyan országok is, ahol központilag adagolják az élelmiszert a legszegényebbeknek: Peruban például szerdán jelentette be az államfő erre vonatkozó elképzeléseit, és hasonló tervei vannak az egyiptomi kormánynak is.
   
A FAO elemzői szerint hosszabb távon rendeződhet a helyzet, a fogyasztóknak azonban még legalább tíz évig együtt kell élniük az áremelkedéssel. Az várható, hogy a gazdák több gabonát fognak termelni élelmiszer- és üzemanyaggyártás céljára egyaránt, az arányok rendeződnek, és ez mérsékelni fogja az árakat.

Duplájára drágul a víz?
Nincs mit enni Észak-Koreában
Nem csak sonkára gyúrnak a nagyok
Sok sajtot eszünk - növelik a tejkvótát

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG