1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Illetékekből március végéig 32,6 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, 28 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban
Illetékekből március végéig 32,6 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz - ebből 11,8 milliárd márciusban -, 28 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. A legnagyobb bevételt az ingatlan-átruházások hozzák

Az illetékbevétel  55 százaléka (17,9 milliárd forint) a háztartások, 45 százaléka (14,7 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származik.

A legnagyobb bevételt továbbra is az ingatlan-átruházások fialják (23,6 milliárd forint), ezen a címen több mint negyedével több illeték folyt be, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A másik legnagyobb bevételi tétel a gépjármű-átruházások kapcsán keletkezett (5,7 milliárd forint), ami  közel másfélszerese az egy évvel korábbinak.

A háztartások a fenti címeken 11,1 milliárd, illetve 4,1 milliárd forint illetéket róttak le, míg az öröklési illeték 1,7 milliárd, az ajándékozási illeték 478 millió forintot vett ki a kasszájukból. Bírósági eljárási illetékekre március végéig  279 millió, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 217 millió forintot költöttek a háztartások.

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (12,5 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén több mint 1,6 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén mintegy 214 millió, bírósági eljárási illeték címén pedig 386 millió forintot fizettek ki.

Az első negyedévben képződött 32,6 milliárd forint illetékbevételből 18,3 milliárd forintra a központi költségvetés, 14 milliárd forintra az önkormányzatok jogosultak, 300 millió forintnyi illetéket pedig az ügyfelek részére visszatérítettek.

Budapesten március végéig közel 10,5 milliárd forint illetékbevétel keletkezett - az összes bevétel 32 százaléka -, 18 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedévben. A megyék közül a legtöbb illetéket Pest megyében (2,7 milliárd forint) fizették be a háztartások és vállalkozások, és Székesfehérvár dicsekedhet még 1 milliárd forint feletti illetékbevétellel (1,5 milliárd forint).

Ráérez az APEH, kit kell ellenőrizni
E-mailben is lehet az APEH-nél panaszkodni
Bérbe-adó: tőlünk is függ, mennyit fizetünk
Vezetői adójóváírás: nincs kizárva

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG