Idén nyereséggel számol a BVK
A beosztott dolgozóknak évi bruttó hatmillió forintos jövedelmet garantál a társaság; a vezetők ennél persze jobban keresnek. A 21 fős alkalmazotti létszámmal dolgozó vállalat az idén összesen 389 millió forintot tervez bérekre és azok járulékaira kifizetni. Jövőre 460 milliót, bár 2012-ben már 28 munkatárssal számolnak. Külsős megbízási díjakra idén 150 milliót, jövőre már csak 140 milliót költ a szupercég – egyelőre nem tudni, hogy ekkora összegért milyen tanácsadói, megbízási szerződések köttetnek - írja a lap.
A fővárosi MSZP szerint nem látni, pontosan milyen tevékenységet végez a BVK, és azzal miként éri el az amúgy dicséretes célját, hogy olcsóbbá és hatékonyabbá tegye az alá tartozó fővárosi közműcégek működését. Tüttő Kata szocialista politikus a lapnak azt mondta: nem látni tisztán, miként mérhetők majd a társaság eredményei, egyelőre "csak a költségei látszanak".
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




