.jpg)
A miniszterelnök 72 településen járt az év során, de voltak helyszínek, ahol többször is megfordult. Belföldi utazásai során 16 067 kilométer utat tett meg.
Gyurcsány a csehekhez látogat |
A kormányszóviői tájékoztatón kiderült: a kabinet idén négy együttes ülést tartott más államok kormányaival: május 17-én magyar-horvát, október 17-én magyar-szlovén, november 14-én magyar-román, november 29-én pedig magyar-osztrák kormányülés volt. Továbbá december 7-én kormányközi konzultációt tartottak az orosz miniszterelnök jelenlétében.
A kormány 2007-ben 56 ülést tartott, amelyből hét volt az úgynevezett reform kormányülés. Ezekre a nyári időszakban, péntekenként került sor, amikor hetente kétszer ülésezett a kormány.
A kormányszóvivő szerint a kormány mintegy 70 százalékban teljesítette programját, emellett számos olyan javaslatot is benyújtott, ami nem szerepelt jogalkotási programjában, mint például a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény, vagy az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény.
Gyurcsány: Tudjunk is szabadok lenni
Gyurcsány Bulgáriában karácsonyozik
Gyurcsány: ilyen brutális nyomás még nem volt
Gyurcsány elégedett (hanganyag)
MTI