
Értékben a natúr joghurt piacának mérete csaknem elérte a 6 milliárd forintot, a gyümölcsösé pedig meghaladta a 26 milliárd forintot. Mindkét terméknél a növekedés mértéke 6-6 százalék az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Mennyiségben a natúr változat kiskereskedelmi forgalma 6 százalékkal nőtt 2007 március-2008 februárban, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. A gyümölcsjoghurté azonban 2 százalékkal csökkent. A joghurt jellemző eladáshelye a modern, 400 négyzetméteresnél nagyobb bolttípus.
Gyümölcsjoghurtból a 400 négyzetméternél nagyobb csatornákra jut a forgalom 70 százaléka. Ugyanakkor 5 százalékponttal csökkent a 400 négyzetméteres vagy annál kisebb boltok piaci részesedése, az előző évhez képest.
A natúr joghurt kiskereskedelmi forgalmában még nagyobb, 75 százalékos a 400 négyzetmétert meghaladó modern bolttípusok részaránya.
A Nielsen szerint az árak emelkedése követte az alapanyagok drágulását. Így például, míg egy kilogramm natúr joghurt átlagos fogyasztói átlagára a tavalyelőtti januári adatok szerint 410 forint, addig a tavalyi hasonló időszakban 474, idén pedig már 547 forint. A növekedés mértéke a legutóbbi egy év során 16 százalék. A gyümölcsjoghurtnál jóval kisebb ütemben változtak a fogyasztói átlagárak.
Mit együnk, hogy éljünk? - jótanács nőknek
Bánatosak a tejivók
Egekben a tej ára: kénytelen emelni a Danone
10 százalékkal emelkedik a joghurt ára
MTI