Impulzusszegény nap a BÉT-en
Balázsi Zsolt, a Concorde Értékpapír üzletkötője elmondta, hogy impulzusszegény napot zárt a tőzsde, immár több napja alacsony forgalom mellett. A BUX a régió indexeihez hasonlóan a nyugat-európai börzemutatók változásait követte le, kissé lemaradva az osztrák és a lengyel emelkedéstől - közölte. Hozzátette, hogy az enyhén optimista napi hangulatot az amerikai piacok diktálták, ahol továbbra is tart a jelentési szezon.
Káldi László, a Raiffeisen Bank üzletkötője jelezte, hogy az Amerikai Egyesült Államokban péntekig a kivárás lesz jellemző, akkor válik nyilvánossá több makrogazdasági adat.
Balázsi Zsolt hozzáfűzte: a befektetők arra várnak választ, hogy a bajok nagy része még hátravan-e, vagy a pénzügyi piacok már túl vannak rajtuk, és kezdődhet újra az emelkedés.
A Mol árfolyama 22.500 forint maradt, forgalma 1,9 milliárd forint volt. Az OTP részvényei 63 forinttal, 0,93 százalékkal 6871 forintra erősödtek, 5,8 milliárd forintos forgalomban. A Richter ára 290 forinttal, 0,89 százalékkal 32.210 forintra csökkent, a papírok forgalma 958 millió forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 38 millió forintos forgalomban 1,35 százalékkal, 220 forinttal 16.845 forintra emelkedett.
A Magyar Telekom részvényei 574 millió forintos forgalomban 2 forinttal, 0,24 százalékkal 840 forintra drágultak. A BUMIX 20,50 ponttal, 0,80 százalékkal 2.580,74 pontra emelkedett.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI