Ingatlanfejlesztés: Budapest is Cannes-ba megy
Koppenhága és Brüsszel mellett Budapestet is meghívták a 2011-es cannes-i ingatlanfejlesztői kiállításra a magyar főváros metropoliszkoncepciójának bemutatására - közölte Studio Metropolitana városfejlesztő műhely hétfőn.
Az MTI-nek küldött közleményben emlékeztetnek arra, hogy a napokban Budapesten tárgyalt Európa legnagyobb ingatlanfejlesztői fórumának delegációja; ekkor hívták meg Budapestet, hogy vegyen részt a jövő évi rendezvény kiemelt, az európai metropolisztérségeket bemutató szekciójában.
Közölték azt is, hogy az agglomeráció nagyobb településeit is - Székesfehérvárt, Kecskemétet, Esztergomot és Dunaújvárost - a magyar metropolisztérséggel közös megjelenésre bíztatták.
Az előzetes programterv szerint Budapest olyan városok mellett kap helyet, mint Brüsszel és Koppenhága.
A fővárosi önkormányzat által 1995-ben létrehozott Studio Metropolitana urbanisztikai, városmarketing és -menedzsment feladatokat ellátó városfejlesztő műhely. A Studio Metropolitana szakmai célja Budapest revitalizálása és újrapozícionálása az újraformálódó Európai Unióban innovatív urbanisztikai eszközök segítségével - áll a közleményben.
MTI
Mutatjuk az európai és a magyar tőzsdei adatokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





