Jókora veszteséget okozott pénteken a nemzetgazdasági miniszter a Mol-részvényeket tulajdonló kisbefektetőknek azzal, hogy félreérthetően és szerencsétlenül fogalmazott a nemzeti olajtársaság 35 milliárd forintos költségvetési befizetésével kapcsolatban. A papír értéke Matolcsy György brüsszeli nyilatkozata után 650 forintot, közel három százalékot zuhant a pesti börzén, mert a piac egyöntetűen úgy értelmezte a tárcavezető szavait, hogy a kormány új adót vet ki a hazai energetikai cégekre. A miniszter a tőzsdei esés után és azóta sem tisztázta kijelentéseit, azt helyette a Molnak kellett megtennie – írja a hétfői Magyar Nemzet
A lap kérdésére Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője azt mondta, hogy nem kommunikációs tévedései miatt, hanem szakmai alapon cserélhetik le a nemzetgazdasági minisztert.
MTI
Fogy a levegő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása - írja piaci forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet hétfői száma
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





