Irak várja a magyar cégeket
"A magyar fél úgy ítéli meg, hogy a konfliktus elhúzódása, az ország több részre szakadása súlyosan érintené a régió egészének stabilitását, és a nemzetközi terrorizmus további térnyeréséhez vezetne. Irak sikeres demokratizálása viszont kedvező folyamatokat indítana el az egész térségben" - olvasható a közleményben
Várkonyi László és Labíd M. Abbávi egyetértett abban, hogy a magyar vállalatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk Irak újjáépítésében, így például jó lehetőségek vannak a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében. Az iraki külügyi államtitkár a találkozón elmondta: a magyar termékek a szaktudással együtt - a korábbi intenzív együttműködésnek köszönhetően - továbbra is jó hírnévnek örvendenek az arab országban.
Labíd M. Abbávi vasárnap érkezett Budapestre. Az iraki politikus ötnapos magyarországi útján udvariassági látogatást tesz Mandur Lászlónál, az Országgyűlés alelnökénél és Göncz Kinga külügyminiszternél. Az államtitkár tárgyal több szaktárca képviselőjével, előadást tart a Magyar Külügyi Intézetben és látogatást tesz a Demokratikus Átalakulás Intézetben. Labíd M. Abbávi kedden ünnepélyesen megnyitja Irak budapesti nagykövetségét.
A mostani úttal a Szaddám-diktatúra megdöntése óta először látogat magas szintű iraki külügyi delegáció Budapestre.
George Bush millárdos trükkje: marad a pénz
Merkel mindenkit meglepett: Afganisztánba repült
MTI