Irán állítólag bekopogott a világűrbe
Irán gyakran tesz bejelentéseket a rakétatechnológia terén elért sikereiről, de nyugati szakértők általában kétellyel fogadják ezeket. Hangsúlyozzák: Teherán ritkán közöl annyi részletet rakétaprogramjáról, hogy megállapítható lenne belőlük a haladás tényleges mértéke. Szerintük az iráni rakétatechnológia a máshonnan, főleg Kínából és Észak-Koreából beszerzett eszközök módosított változatain alapul.
Sok nyugati politikus aggódik Irán atomprogramja miatt, mert attól tartanak, hogy az iszlám köztársaság atomfegyver előállítására törekszik. Ebben az összefüggésben aggasztónak tartják az iráni rakétatechnológia fejlesztését is, hiszen a rakéták lehetnek az atomeszközök fő hordozóeszközei.
Csúcsra pörög az iráni atomprogram
Vigyázat! Az ENSZ óv az iráni bankoktól
Irán a gócpont: újabb nukleáris szállítmány
Dönt a BT: csattan az ostor Iránon
MTI