Az emberi jogokra és a holokausztra is kiterjedő pódiumbeszélgetésre hívta meg egy iráni egyetem Bush amerikai elnököt egy héttel Ahmadinezsád amerikai egyetemi előadása után
Az emberi jogokra és a holokausztra is kiterjedő pódiumbeszélgetésre hívta meg egy iráni egyetem George W. Bush amerikai elnököt egy héttel azután, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök előadást tartott a New York-i Columbia Egyetemen
Bush elnököt a meshedi Firdauszí Egyetem látná vendégül, hogy válaszoljon a diákok és a tanárok kérdéseire. Ahmadinezsád elnöknek nem lenne kifogása az ellen, hogy Bush előadást tartson a perzsa állam egyik felsőoktatási intézményében.
"A beszélgetésen nem zárkóznának el az olyan érzékeny témáktól sem, mint az emberi jogok."
Az iráni médiában és a politikai körökben felháborodást keltett Ahmadinezsád fogadtatása a New York-i egyetemen. Előadása előtt Lee Bollinger, a Columbia elnöke "szánalmas és kegyetlen diktátornak" nevezte a vendéget, bírálva Irán emberi jogi teljesítményét és külpolitikáját, valamint azt, hogy az elnök tagadja a holokausztot, és többször felszólított Izrael letörlésére a térképről.
Az iráni sajtó és az állami televízió diadalmenetként ünnepelte Ahmadinezsád new yorki látogatását, beleértve az ENSZ-közgyűlésben elhangzott múlt heti beszédét is.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár