
Magyarországot jelenleg egyetlen szállító és egyetlen vezeték látja el gázzal, ami kockázatot rejt magában, ezért keresi az alternatív megoldásokat, és ilyen lehet az EU által kezdeményezett Nabucco-projekt, illetve a Déli Áramlat is - mondta Gyurcsány Ferenc, miután előbb szűk körű, majd plenáris tárgyalást folytatott a Viktor Zubkov kormányfő vezette orosz delegációval. Gyurcsány emlékeztetett, hogy a Déli Áramlat gázvezeték ügyének motorja Olaszország, és Romano Prodi olasz kormányfő még a terv bejelentése előtt megkereste Magyarországot.
"Ehhez a programhoz lehet aztán hozzáilleszteni azokat a korábbi megállapodásokat, hogy tízmilliárd köbméteres stratégiai gáztározót lehet Magyarországon a Mollal közösen létrehozni" - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Orosz partnere, Viktor Zubkov a Gazprom által bejelentett áremeléseket firtató kérdésre válaszolva közölte: sem a Fehéroroszországba, sem pedig az Ukrajnába szánt orosz gáz szállításával sincs semmilyen probléma, hiszen "Moszkva megbízható partner, és teljesíti kötelezettségeit".
Érdekes a Figyelő internetes kommentárja az eseményhez: kiemelik, hogy a nemzetközi sajtó és a diplomácia is élénken figyeli a magyar-orosz kapcsolatokat. Oroszország egyre erőteljesebb tőkebehatolása és a Gyurcsány-kormány érzékelhető közeledése a nagy medvéhez szerintük sokak rosszallását váltotta ki, különösen a Nabucco-ügy kapcsán. Ezt szerintük csak tetézte Laborc tervezett kinevezése. |
Társadalmi ügyekben sok a vita, regionális és biztonsági témákban nem egy esetben a múltra jellemző versengés tapasztalható, de egy biztos: az együttműködésnek nincs alternatívája - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Megjegyezte: az EU és Oroszország együttműködésre van ítélve, és annak a bizalmon kell alapulnia. Viktor Zubkov szerint a magyar-orosz együttműködést sikerült új szintre emelni, ami például kölcsönösen egyre több befektetést jelenthet a két ország számára.
A miniszterelnökök tájékoztatása szerint a megbeszéléseken kizárólag gazdasági, kulturális és tudományos kérdéseket érintettek, átfogó külpolitikai témákat nem vettek napirendre.
Zubkov kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a múlt vasárnapi oroszországi parlamenti választások demokratikusan zajlottak le, minden nemzetközi előírást betartottak. Hozzátette: egyes megfigyelők szerint esetleg voltak valamilyen szabálytalanságok, de erre semmilyen bizonyíték nincs. Gyurcsány ezzel kapcsolatban megismételte: a választások vonatkozásában Magyarország osztja az EU és az EBESZ aggodalmait, ugyanakkor a magyar-orosz kapcsolatok ettől függetlenül kiemelten fontosak.
Demszkyt faképnél hagyták - beszólt az oroszoknak
Moszkva: Amerika gondolkodjon el, mielőtt bírál
Az orosz miniszterelnök üdvözölte, hogy a kétoldalú áruforgalom összértéke idén elérheti a 9 milliárd dollárt. Viktor Zubkov utalt arra, hogy Magyarország a 2014-es szocsi téli olimpia előkészítésében is szerepet kaphat.
Magyar agrárexport: rekordok után az olimpia a cél
A kormányközi konzultáción az orosz delegáció tagja volt Andrej Furszenko oktatási és tudományügyi miniszter, Leonyid Rejman információtechnológiai és kommunikációs miniszter, Dmitrij Kozak, a regionális fejlesztés minisztere, Igor Levityin közlekedési miniszter és Szergej Kirijenko, az orosz atomenergia ügynökség vezetője, exkormányfő is. |
A miniszterelnökök jelenlétében öt kétoldalú megállapodást írtak alá egyebek között arról, hogy a Szuhoj-repülőgépek számára az Európai Unióban elsőként Magyarországon hoznak létre javító bázist. Ezt a megállapodást Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója, Mihail Pogoszján, a Szuhoj polgári repülőgépek Zrt. vezérigazgatója, Vlagyimir Dmitrijev, az orosz Fejlesztési és Külgazdasági Bank (Vnyesekonombank) Állami Korporáció elnöke, valamint Borisz Abramovics, az AirUnion Kft. Felügyelő Tanácsának elnöke, a KrasAir légitársaság vezérigazgatója írta alá.
Megállapodást kötöttek a Magyarország és oroszországi régiók - Szentpétervár, Baskíria, a Leningrád megye - közötti kapcsolatok fejlesztéséről és bejelentették a jekatyerinburgi magyar főkonzulátus megnyitásáról született megállapodást.
Szentpétervárra kacsint a Trigránit
Milliárdos üzlet az oroszokkal
Az oroszok felé bővít a Malév
A magyar befektetők négy kiemelt oroszországi nemzeti projektben is részt vesznek. Az Omszki térségben 200 millió eurós beruházással baromfifeldolgozó üzem épül, a Rjazanyi térségben nemrég megkezdődött a cukorgyár építése, a Kalugai térségben pedig a magyar Proinvest a regionális kórház sürgősségi és sebészeti részlegének építésében vesz részt.
A Fidesz szerint magyar szempontból sikertelenül végződött a magyar-orosz kormányközi konzultáció; a párt azt követeli, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő adjon hiteles beszámolót, mennyibe került a magyar embereknek az egynapos felesleges mosolyvizit - közölte Balla Mihály. Az ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy Gyurcsány meg sem próbálta elérni, hogy az orosz gázipari óriás, a Gazprom ne a szokásosnál is drágábban adja Magyarországnak a gázt.
A Fidesz 17 százalékra becsüli a gázáremelést
Balla Mihály szerint indokolttá válik a kérdés, egyáltalán "mi volt az oka a közös kormányülésnek, amelyen nemzeti érdeket a magyar félnek nem sikerült érvényesítenie".
Lassult az orosz gazdasági növekedés
Lengyel csirkék, maradjatok otthon!
MTI, Privátbankár