.jpg)
A felügyelők ellenőrzik, hogy a kivitelezés megkezdését bejelentette-e az építtető, joguk lesz az anyagok, technológiák, valamint a szakmai követelmények betartásának az ellenőrzésére, továbbá az építésben résztvevők jogosultságait (képesítését) is vizsgálhatják. A rendelet kiemeli az ellenőrizendő dolgok közül az építési és a tervezési szerződés meglétét, valamint az épület szerkezetére és a kivitelezés módszerére vonatkozó követelmények betartását.
Az építésügyért felelős miniszter minden év március 15-ig ellenőrzési irányelvet ad ki. A közigazgatási hivatalok viszont ezt megelőzően, január 31-ig összefoglaló jelentést küldenek a miniszternek az előző évi ellenőrzések megállapításairól.
Bár a jövő évi költségvetési törvényben külön soron nem szerepel, a közigazgatási hivatalok egyenként 6 építési felügyelő személyi kiadásaira kaptak fedezetet - mondta az ÖTM illetékese. Ez országosan 42 főállású felügyelő foglalkoztatását jelenti jövő év januárjától (amikortól az építésfelügyeleti kormányrendelet is hatályos). Jelenleg ugyanis a közigazgatási hivatalokban a másodfokú építésügyi hatósági feladatokat ellátó személyek a töredék idejükben foglalkoznak építésfelügyelettel.
A főállású felügyelők munkába állítása a közigazgatási hivatalok vezetőinek a feladatai közé tartozik.
A budapestiek kisebb helyen is elférnek
Új építésügyi kódex: 11 régi rendelet megszűnik (hanganyag)
MTI