Járvány: kártérítést akar Románia
A román mezőgazdasági miniszter hétfői tájékoztatása szerint a legnagyobb zöldségtermesztő szervezet, a Hortifruct veszteségei elérhetik a 9 millió eurót augusztus végéig, ha nem enyhül a válság. A kár azonban még ennél is nagyobb lehet Dacian Ciolos szerint, miután a kistermelők még nem közöltek erre vonatkozó adatokat a minisztériummal.
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei kedden rendkívüli tanácskozást tartanak a témában Luxembourgban, ahol a bizottság egyik szóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint a résztvevők konkrét javaslatokat fognak előterjeszteni arra vonatkozóan, miként lehet kompenzálni a károsult gazdákat. Eredményekre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan lehessen kezelni a kérdést. Június 27-én és 28-án előre tervezett, rendes agrárminiszteri találkozót is tartanak Luxembourgban.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




