Jó nagy mínuszban zárt a tőzsde
Zillich István, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy a csütörtök fő eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése volt. Az EKB 4 százalékon hagyta irányadó kamatát. Az üzletkötő szerint bár a döntés megegyezett a várakozásokkal, néhány befektető csalódott volt, ennek következtében eladási hullám indult el a nemzetközi piacokon.
Zillich István szerint az EKB elnökének nyilatkozata csekély mértékben ugyan megnyugtatta a hangulatot, de nem állította meg az esést. Hozzátette, hogy a magyarországi piacon az eladói oldalt erősítette a forint árfolyamának erőteljes gyengülése is.
Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat kedvezőtlen. A BUX gyengülését elsősorban a globális hangulattal indokolta az elemző. Az OTP-vel kapcsolatban Herczenik Ákos azt mondta: a következő napokban elképzelhető, hogy az árfolyama elindul felfelé.
A Mol 570 forintot, 2,52 százalékot esett, 22.050 forinton zárt, forgalma 6,3 milliárd forint volt.
Az OTP részvények ára 281 forinttal, 3,94 százalékkal 6.850 forintra csökkent, 22,2 milliárd forintos forgalomban. Utoljára, 6.800 forint körül 2006 októberében forgott a bankpapír.
A Magyar Telekom 12 forintot, 1,42 százalékot veszített értékéből, 836 forintra süllyedt az árfolyama, 2,9 milliárd forint értékben forgott.
A Richter papírok árfolyama 950 forinttal, 2,51 százalékkal 36.850 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 160 forinttal, 0,88 százalékkal 18.000 forintra gyengült, forgalma 615,6 millió forintot tett ki.
A BUMIX 34,58 pontos csökkenéssel 2.806,47 ponton zárt, az előző napi záráshoz képest ez 1,22 százalékos gyengülés
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI