1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Lendvai Ildikó szerint fel sem merült a kormányfőcsere lehetősége, egyben cáfolta azt az értesülést, miszerint Gyurcsány Ferenc hétfőn felajánlotta volna a lemondását
Lendvai Ildikó szerint fel sem merült a kormányfőcsere lehetősége, egyben cáfolta azt az értesülést, miszerint Gyurcsány Ferenc hétfőn felajánlotta volna a lemondását

Gyurcsánynál egyeztetnek a koalíciós pártok
 
Nem merült fel, hogy más miniszterelnökkel szeretnénk ugyanazt a programot megvalósítani, ennek értelme sem volna - mondta Lendvai lldikó, a szocialisták frakcióvezetője az MSZP és az SZDSZ koalíciós egyeztetése után tartott sajtótájékoztatón. A frakcióvezető határozottan cáfolta, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn, a párt elnökségi ülésén felajánlotta volna a lemondását, de mint mondta, ezt nem is fogadták volna el.

Az Index internetes portál és a Reuters arról adott hírt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemond, ha ez az ára az MSZP és az SZDSZ további közös kormányzásának. Az MTI ugyanakkor több forrásból is úgy tudja, hogy az MSZP elnöke a hétfő esti elnökségi ülésén nem fogalmazott ilyen élesen, nem ajánlotta fel lemondását. Azt mondta: kell egy új program, de ha annak mentén nem tudnak megegyezni, és ha az SZDSZ-t továbbra is a személyi kérdések érdeklik, akkor tudni fogja a dolgát.
   
Fodor még vár a lemondással
Az elnökség ülésén több mint húszan vettek részt, közülük többen is azt mondták a távirati irodának, hogy nem hatalmi harc folyik. Az MTI úgy tudja, az elnökség tagjai nem vetették fel, hogy a miniszterelnöknek felelőssége lenne a koalíciós válság kialakulásában. A Hírszerző információi szerint Lendvai Ildikó az ülésen beszámolt arról, hogy Kóka János megkereste őt és felajánlotta, hogy egyeztessenek az új kormányfő személyéről, de ő ezt elutasította. Döntésével az elnökség tagjai egyetértettek.

Gyurcsány a visszahívások miatt sajnálkozik
   
Gusztos Péter,az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón elmondta, hogy a koalíciós egyeztetésen az SZDSZ tárgyalódelegációja tájékoztatta szocialista partnerét arról, hogy az SZDSZ parlamenti frakciója és ügyvivői testületet úgy döntött: április 30-ával visszahívja minisztereit és államtitkárait a kormányból. Az MSZP vezetői jelezték, hogy tudomásul veszik a döntést. Ez egyben azt is jelenti, hogy kisebbségi kormány folytatja munkáját e hónap végétől Magyarországon.
 
Az SZDSZ kormányon kívül továbbra is minden olyan parlamenti döntést támogat, ami a konvergenvcia-program megvalósítását, a gazdasági növekedés beindítását és a szükséges reformok, átalakítását célozza - jelentette be Gusztos Péter. Lendvai Ildikó ehhez hozzátette: arról is egyeztetnek, hogy az általános célokat, amelyekkel a liberálisok is egyetértenek, miként lehet konkrétumokkal kiegészíteni.

Válság-forgatókönyvek: Gyurcsány jól taktikázott?
Gyurcsány legjobb esetben "béna kacsa" lesz?
Keserű tréfa: súlyos félreértésben a koalíció
Gyurcsány: "Nagyon mély koalíciós vita van
"Köszönik, elég: az SZDSZ visszahívja minisztereit

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG