1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Elkészült az új KRESZ: a Nemzeti Közlekedési Hatóság tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel
Elkészült az új KRESZ: a Nemzeti Közlekedési Hatóság tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel - írta a szerdai Népszabadság.

A lap emlékeztet arra, hogy az 1975-ben bevezetett közlekedési szabályrendszer mára minden szempontból elavult. Nagyságrendekkel nőtt a forgalomban lévő gépjárművek száma, s olyan új járművek jelentek meg (például a quad vagy a 2,5 tonna összsúlyt meghaladó személyszállító járművek), amelyekre nem, vagy csak nehezen alkalmazhatók a ma hatályos szabályok.

Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva közlekedésbiztonsági megfontolásokkal indokolta a javasolt változtatásokat. A balesetek harmadát gyorshajtás okozza. Az NKH adatai szerint azonban ezen belül az esetek 96,32 százalékában az út-, a forgalmi és az időjárási viszonyokhoz nem igazodó sebesség miatt történik baleset - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az új KRESZ-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóság ezért csökkentené az autósok mérlegelési lehetőségét a sebesség megválasztásakor.

A mai sebességhatárokat nem változtatják meg, de a keskeny utakon (ahol nincs két külön sáv felfestve, mert ahhoz nincs elég hely) például 90 helyett csak 70-nel lehetne hajtani. Esőben, vagy ha bármilyen oknál fogva vizes az útburkolat, autópályán 130 helyett csak 110-zel, autóúton 90, egyéb, nem lakott területen fekvő úton 70-nel szabadna hajtani.

A tervek szerint a jövőben lassítaniuk kell az autósoknak a közlekedési lámpával nem védett gyalogátkelőhelyek előtt. A zebrák előtt 20 méterrel az autók sebességét 30 kilométer per órára kell csökkenteni. A mai szabályozással ellentétben a tervezet szerint a jövőben ismét az autóvezető lenne felelős azért, hogy utasai használják a biztonsági övüket.

Horváth Zsolt Csaba a Népszabadságnak elmondta: az új KRESZ tervezetét szakmai-társadalmi vitára bocsátják. A jogi finomítások után a teljes jogszabályt ellenőriztetik nyelvészekkel is, mert "ha van jogszabály, amelynek valamennyi rendelkezése alatt mindenkinek ugyanazt kell értenie és az előírásait ugyanúgy kell alkalmaznia, a KRESZ biztosan ilyen".

Az új KRESZ a legkorábban 2009 első fél évében léphet hatályba - olvasható a szerdai Népszabadságban.

Új sebességmérők Budapesten
Ha jók leszünk, ihatunk?
Teszünk a KRESZ-re: félelem és rettegés az utakon
Minden autópálya-bliccelőt utolérnek
Egy áfányival olcsóbban lízingelhetünk autót

Népszabadság

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG