Jön az ünnep, gyengül a BÉT forgalma
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy a piacot befolyásoló jelentős bejelentések nem történtek szerdán, másrészt a karácsony közeledtével gyengül a forgalom. Az üzletkötő értetlenségének adott hangot a Mol 2,83 százalékos esése miatt, amit semmilyen hírrel sem lehet indokolni.
Az OTP 0,93 százalékos mérséklődése mögött az üzletkötő azt látja, hogy a múlt héten a cég papírjai a 7700 forintos gödörből túlságosan gyorsan emelkedtek 9.200 forintra, és szerdán a befektetők magatartására inkább a profitrealizálás volt a jellemző.
Nyári Zsolt kiemelte a Pannonplast papírját, amelynek árfolyama szerdán 6,57 százalékkal emelkedett. Ennek hátterében szerinte a tulajdonosok belterjes kereskedése, és év végi árfolyam optimalizáció állhat. A KBC üzletkötője szerint karácsony előtt a BÉT kereskedését az alacsony forgalom fogja jellemezni. Véleménye szerint a Mol és a Richter árfolyamának visszarendeződése várható.
A Magyar Telekommal kapcsolatban megemlítette, hogy szerinte a befektetők a szlovén tender január 4-i híréig kivárnak, így jelentős forgalom nem várható e papírnál sem.
A Mol árfolyama szerdán 690 forinttal, 2,83 százalékkal 23.710 forintra csökkent, forgalma 6,249 milliárd forint volt.
Az OTP részvényei 81 forinttal, 0,93 százalékkal 8.599 forintra gyengültek, 12,323 milliárd forintos forgalomban.
A Richter ára az előző kereskedési naphoz viszonyítva nem változott, és 41.200 forinton maradt, a papírok forgalma 7,056 milliárd forintot tett ki.
Szektortársa, az Egis 1,445 milliárd forintos forgalomban 1,08 százalékkal, 210 forinttal 19.300 forintra gyengült.
A Magyar Telekom részvényei 1,438 milliárd forintos forgalomban 10 forinttal, 1,09 százalékkal 910 forintra mérséklődtek.
A BUMIX 2,42 ponttal, 0,08 százalékkal 3.119 pontra csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI