Jóval kevesebbet, de idén is fizet osztalékot az MVM
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlés határozatát.
Az előző évi, a 2009 után fizetett osztalék 35,1 milliárd forint volt az akkori közlés szerint. Az MVM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben bejelentette, hogy a közgyűlésen az igazgatóság elnökévé választották Baji Csabát, aki a társaság vezérigazgatója is. Faragó Csaba igazgatósági elnök más elfoglaltsága miatt lemondott tisztségéről.
MTI
Önvédelemnek nevezték az újabb légicsapásokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




