1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a felügyelő bizottság megújítását és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását - közölte a közlekedési tárca.

Kákosy Csaba közlekedési miniszter azt nyilatkozta: azért tette meg ezt a lépést, mert "az év első munkanapján kis híján összeomlott a fővárosi elővárosi közlekedés". A miniszter elmondta: nem az okoz problémát, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelően adott esetben kevesebb vonat jár, hanem az, hogy a vasúttársaság nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet. Sem a pályaudvarokon várakozó utasokat, sem a nagyközönséget nem tájékoztatták megfelelően - tette hozzá a miniszter. "Én egy szemléletet kérek számon" - jegyezte meg Kákosy Csaba.

A közlemény szerint a "miniszter döntését azután hozta meg, hogy meghallgatta a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezetőinek beszámolóját a 2008. január 2. napját érintő utasforgalmi intézkedésekről". "Kákosy Csaba a megbeszélésen elmondta, hogy határozott és azonnali lépeseket vár a vasúttársaságok vezetőitől annak érdekében, hogy az utasok tájékoztatása a jelenleginél magasabb színvonalú legyen" - áll a közleményben.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója elmondta: a miniszternek arról számoltak be, hogy a forgalmi irányítók és a csomóponti főnökök jogiakkal élve január 1-jén a havazás miatt és a meteorológiai intézet előrejelzése alapján úgy döntöttek, hogy január 2-án nem tudnak teljes üzemben működni, mert fűtési problémák és a készenléti munkatársak létszáma miatt nem lehet tisztán tartani váltókat. A váltók problémája torlódást és késeseket okozhat a vasúti közlekedésben.

Ezt megelőzdendő, akkor helyes döntés született, de később kiderült, hogy nem lesz akkora havazás, mint amekkorát előre jeleztek. Addigra az utasítások kiadása megtörtént, és vasúttechnológiai szempontból már nem lehetett visszahívni az embereket, illetve forgalomba állítani a tárolóhelyről ki nem hozott vonatokat - mondta a vezérigazgató.

A MÁV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a kialakult helyzetet kommunikációs probléma is kísérte. A MÁV saját hatáskörben vizsgálja, hogy a külső és belső kommunikáció hol csúszott félre, az utasok tájékoztatása miért nem történt meg. Az eddigi információk szerint a vasúti belső utasításokat sem adták ki, mert a jegykiadók, a jegykezelők sem tudták megmondani az utasoknak, mikor járnak a vonatok. A vezérigazgató szerint ebből látszik, hogy a MÁV-START belső utasítási rendszere nem működött.

Heinczinger István elmondta: a miniszter arra kérte a MÁV menedzsmentjét, hogy hívják vissza a MÁV-START igazgatóságát, felügyelőbizottságát, és záros határidőn belül jelöljék ki az új tagokat, akik alkalmasak a változó és utasbarát, szolgáltató vasútpolitika megvalósítására. Megvizsgálják, hogy kik azok a piaci szereplők, szakemberek, akik a vasúti közlekedés irányítására, ellenőrzésére képesek.

Heinczinger István hangsúlyozta: a MÁV-START igazgatóságát és felügyelőbizottságát az új tagok kinevezésével egyidőben mentik fel. Nem született döntés arról, hogy bárki munkaviszonyát megszüntetnék - tette hozzá.

Visszakapták a jegyárat az utasok
Ott a szignó a MÁV Cargo eladásán
A nullára hajt a MÁV
Kisebb mínuszban van a MÁV

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG